A társasági adóról és az osztalékadóról - 1.


Hatály: 2013.I.1.

1996. évi LXXXI. törvény
a társasági adóról és az osztalékadóról1
Az állami feladatok ellátásához szükséges bevételek biztosítása, a vállalkozások kedvező működési feltételeinek elősegítése, továbbá az Európai Közösségekhez való társulásból eredő szempontok érvényesítése érdekében az Országgyűlés a társasági adózás szabályairól a következő törvényt alkotja:2
ELSÓ RÉSZ
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
I. Fejezet
Alapelvek
1. § (1) 3 Magyarországon a jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló, vagy azt eredményező gazdasági tevékenység (a továbbiakban: vállalkozási tevékenység) alapján e törvényben meghatározott társasági adó kötelezettségnek - a közkiadásokhoz való hozzájárulás alkotmányos előírására tekintettel - e törvény rendelkezései szerint kell eleget tenni, figyelemmel az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltakra is.
(2) Az adókötelezettséget, az adót befolyásoló, annak csökkenését eredményező szabály, adóelőny (adómentesség, adókedvezmény) annyiban alkalmazható, illetőleg érvényesíthető, amennyiben az annak alapjául szolgáló jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja a szabály, az adóelőny célját. Az alkalmazhatóságot, illetőleg az érvényesíthetőséget annak kell bizonyítania, akinek az érdekében áll. Ha a jogügylet tartalma alapján az állapítható meg hogy annak célja csak adóelőny az egyik fél vagy a felek számára, akkor a jogügylet alapján elszámolt költség ráfordítás, nem minősül a vállalkozás érdekében felmerült költségnek ráfordításnak, illetve adóelőny nem érvényesíthető.
(3)4 Ha e törvény ugyanazon a ténybeli alapon többféle jogcímen írja elő költség ráfordítás figyelembevételét, az adózás előtti eredmény csökkentését (növelését), adómentesség, adókedvezmény igénybevételét, azzal egy esetben lehet (kell) élni, kivéve, ha a törvény valamely rendelkezése kifejezetten utal a többszöri alkalmazásra.
(4)5 A nemzetközi szerződés előírását kell alkalmazni, amennyiben törvénnyel vagy kormányrendelettel kihirdetett nemzetközi szerződés e törvénytől eltérő előírást tartalmaz. E törvénytől viszonosság alapján is helye van eltérésnek de a viszonosság alkalmazása az adózó számára nem eredményezhet a törvényben meghatározottakhoz képest kiterjesztő adókötelezettséget. A viszonosság kérdésében az adópolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) állásfoglalása az irányadó.
(5)6 E törvényt a számvitelről szóló törvény rendelkezéseire figyelemmel, azokkal összhangban kell értelmezni. A számvitelről szóló törvény előírásaitól a megbízható és valós összkép biztosítása érdekében történő eltérés nem eredményezheti az adókötelezettség változását.


A társasági adó alanya7

2. § (1) 8 A társasági adó alanya a (2)-(4) bekezdésben meghatározott személy.
(2) Belföldi illetőségű adózó a belföldi személyek közül
a)- a gazdasági társaság (ideértve a nonprofit gazdasági társaságot, a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozást, a szabályozott ingatlanbefektetési társaságot és a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaságot is), az egyesülés, az európai részvénytársaság (ideértve az európai holding részvénytársaságot is) és az európai szövetkezet,
b)a szövetkezet,
c) az állami vállalat, a tröszt, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a leányvállalat,
d)az ügyvédi iroda, a végrehajtói iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, a közjegyzői iroda, az erdőbirtokossági társulat,
e) a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezete (a továbbiakban: MRP),
f)—a vízi társulat,
[j=gj— az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület (ideértve e szervezetek alapszabályában, illetve alapító okiratában jogi személyiséggel felruházott szervezeti egységeket is), továbbá az egyház, a lakásszövetkezet és az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár,
h)a felsőoktatási intézmény (ideértve az általa létrehozott intézményt is), továbbá a diákotthon,
i)európai területi együttműködési csoportosulás,
j)az egyéni cég,
k)az európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorcium (ERIC).
(3)18 Belföldi illetőségű adózónak minősül a külföldi személy, ha üzletvezetésének helye belföld.
(4)19 Adóalany a külföldi személy, illetve az üzletvezetése helye alapján külföldi illetőségű, ha
a) belföldi telephelyen végez vállalkozási tevékenységet, feltéve, hogy az üzletvezetésének helyére tekintettel nem tekinthető belföldi illetőségű adózónak (a továbbiakban: külföldi vállalkozó);
b)
c) ingatlannal rendelkező társaságban meglévő részesedésének elidegenítése vagy kivonása révén szerez jövedelmet (a továbbiakban: ingatlannal rendelkező társaság tagja).
(5)21 Nem alanya a társasági adónak az 5. számú mellékletben felsorolt szervezet.
(6)-(7)22
Teljes körű és korlátozott adókötelezettség
3.  § (1) 23 A belföldi illetőségű adózó adókötelezettsége a belföldről és a külföldről származó jövedelmére egyaránt kiterjed (teljes körű adókötelezettség).
(2)24 A külföldi vállalkozó adókötelezettsége a belföldi telephelyen végzett vállalkozási tevékenységből származó jövedelmére terjed ki (korlátozott adókötelezettség).
Fogalmak
4.  § E törvény alkalmazásában
iM
l/a.— adomány: a közhasznú szervezet részére az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény szerinti közhasznú tevékenység támogatására, valamint a külön törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő egyház részére az ott meghatározott tevékenysége támogatására, továbbá a közérdekű kötelezettségvállalás célj ára az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke, feltéve, hogy az nem jelent az e törvényben és a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározottakon túl vagyoni előnyt az adományozónak az adományozó tagjának (részvényesének), vezető tisztségviselőjének felügyelő bizottsága vagy igazgatósága tagjának, könyvvizsgálójának, illetve ezen személyek vagy a magánszemély tag (részvényes) közeli hozzátartozójának azzal, hogy nem minősül vagyoni előnynek az adományozó nevére, tevékenységére történő utalás;


2.27   adózó: a 2. § (2)-(4) bekezdésében megnevezett belföldi és külföldi személy, a 2. § (5) bekezdésében meghatározottak kivételével;
3.28   azonos munkakör: a 7/2010. (IV 23.) KSH közleménnyel kiadott, 2011. január 1-jétől hatályos Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR-08) szerint azonosnak minősülő munkakör;
4. árbevétel:
a)29
a számvitelről szóló törvény szerinti értékesítés nettó árbevétele, csökkentve a termeléshez, a tevékenységhez, a szolgáltatáshoz, az értékesítéshez kapcsolódó - a saját termelésű készlet költségei között
el nem számolt - fogyasztási adó, jövedéki adó összegével,
b)30 hitelintézetnél, valamint pénzügyi vállalkozásnál a kapott kamat és kamatjellegű bevétel, csökkentve a fizetett kamattal és kamatjellegű ráfordítással, növelve az egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeivel és a nem pénzügyi befektetési szolgáltatás nettó árbevételével,31
c)32 biztosítónál a biztosítástechnikai eredmény növelve a nettó működési költségekkel, a befektetésekből származó biztosítástechnikai ráfordításokkal (csak életbiztosítási ágnál) és egyéb biztosítástechnikai ráfordításokkal, a befektetések nettó bevételével és a nem biztosítási tevékenység bevételeivel; csökkentve a kapott osztalékkal és részesedéssel, a saját tulajdonú, saját használatú ingatlanok bevételkorrekciójával és a kamatozó értékpapírok vételárában érvényesített kamat ráfordításként elszámolt összegével, valamint a Kártalanítási Számlával szemben ráfordításként elszámolt összeggel,33
d)34 befektetési vállalkozásnál a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei növelve a nem befektetési szolgáltatási tevékenység bevételeivel, valamint a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel, csökkentve a kamatozó értékpapírok vételárában érvényesített kamat ráfordításként elszámolt összegével,35
4/a.37 behajthatatlan követelés: a számvitelről szóló törvény szerinti behajthatatlan követelés, valamint azon követelés bekerülési értékének 20 százaléka, amelyet a fizetési határidőt követő 365 napon belül nem egyenlítettek ki, kivéve, ha a követelés elévült vagy bíróság előtt nem érvényesíthető;
5.38 bejelentett részesedés: a belföldi jogszabályok alapján létrejött jogi személyben, jogi személyiséggel nem rendelkező társas cégben és külföldi személyben (kivéve az ellenőrzött külföldi társaságot) szerzett legalább 30 százalék mértékű, valamint minden további megszerzett részesedés (részesedés értékének a növekedése), feltéve, hogy az adózó a részesedés megszerzését (ide nem értve a részesedés értékének a növekedését) a szerzést követő 60 napon belül bejelenti az adóhatóságnak; a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye; a 30 százalékot meghaladóan szerzett részesedés bejelentésének feltétele, hogy az adózó a legalább 30 százalékos mértékű részesedését bejelentette az adóhatósághoz; e rendelkezés alkalmazásában szerzés időpontjának a cégbírósági bejegyzés napja, cégbírósági bejegyzés hiányában az alapul szolgáló jogügylet hatályosulásának napja minősül; az üzletvezetés helyére tekintettel belföldi illetőségű adózó e rendelkezést azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy az első jognyilatkozat megtételének napját követő 60 napon belül jogosult bejelentést tenni azokról a részesedésekről, amelyeket a belföldi illetőség megszerzése előtt szerzett;
£j=5/a. 39 bejelentett immateriális jószág: jogdíjbevételre jogosító immateriális jószág (szellemi termék vagyoni értékű jog) szerzése, előállítása feltéve, hogy az adózó a szerzést, előállítást követő 60 napon belül bejelenti az adóhatóságnak; a határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye; e rendelkezés alkalmazásában szerzés időpontjának a cégbírósági bejegyzés napja, cégbírósági bejegyzés hiányában az alapul szolgáló jogügylet hatályosulásának napja, előállítás napjának a használatba vétel napja minősül; az üzletvezetés helyére tekintettel belföldi illetőségű adózó e rendelkezést azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy az első jognyilatkozat megtételének napját követő 60 napon belül jogosult bejelentést tenni azokról a jogdíjbevételre jogosító immateriális jószágokról, amelyeket a belföldi illetőség megszerzése előtt szerzett vagy állított elő;
6.       40 belföld: Magyarország területe, ideértve a vámszabad és a tranzitterületet is;
7.  belföldi személy: a belföldi jogszabály alapján létrejött jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társas cég személyi egyesülés, egyéb szervezet, valamint a személyi jövedelemadóról szóló
törvény szerint belföldi illetőségűnek minősülő magánszemély;
8.41 beruházás értéke: az üzembe helyezett tárgyi eszköz bekerülési értéke;
9/a.43 beszámoló: a számvitelről szóló törvény, vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály szerinti beszámoló, kivéve az összevont (konszolidált) éves beszámolót;
10.44 célszervezet: a miniszter által a teljes adóévre ilyennek kijelölt gazdasági társaság, szövetkezet (a lakásszövetkezet kivételével) és egyes jogi személyek vállalata;
{^10/a. 45 egyház: az adóév utolsó napján a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény mellékletében meghatározott egyháznak minősülő adózó és annak belső egyházi jogi személye;
£j= 10/b. 46 elismert tőzsde: a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvényben meghatározott fogalom;
11. 47 ellenőrzött külföldi társaság: az a külföldi személy, illetve az üzletvezetés helye alapján külföldi illetőségű (a továbbiakban együtt: külföldi társaság), amelyben a külföldi társaság adóéve napjainak többségében a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint belföldi illetőségű tényleges tulajdonos (a továbbiakban: részesedéssel rendelkező) van, valamint az a külföldi társaság, amelynek az adóévben elért bevételei többségében magyarországi forrásból származnak, bármely esetben akkor, ha a külföldi társaság által az adóévre fizetett (fizetendő), adóvisszatérítéssel csökkentett társasági adónak megfelelő adó és az adóalap [csoportos adóalanyiság esetén a csoportszinten fizetett (fizetendő) adóvisszatérítéssel csökkentett adó és az adóalap] százalékban kifejezett hányadosa nem éri el a 10 százalékot vagy a


külföldi társaság nulla vagy negatív adóalap miatt nem fizet társasági adónak megfelelő adót, bár eredménye pozitív; nem kell e rendelkezést alkalmazni, ha a külföldi társaság székhelye, illetősége az Európai Unió tagállamában, az OECD tagállamában vagy olyan államban van, amellyel Magyarországnak hatályos egyezménye van a kettős adóztatás elkerülésére és amely államban valódi gazdasági jelenléttel bír, azzal, hogy48
a)49 valódi gazdasági jelenlétnek minősül a külföldi társaság és az adott államban lévő kapcsolt vállalkozásai által együttesen saját eszközzel és munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalókkal végzett termelő, feldolgozó, mezőgazdasági, szolgáltató, befektetői, valamint kereskedelmi tevékenység, ha az ebből származó bevételük eléri az összes bevételük legalább 50 százalékát;
b) befektetői tevékenységnek minősül a tulajdoni részesedést jelentő tartós befektetés, a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megszerzése, tartása és elidegenítése, valamint az adott államban az értékpapírokra, befektetési szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályok által szabályozott, illetve a pénzügyi szolgáltatási, befektetési szolgáltatási tevékenység felügyeletét ellátó hatóság által felügyelt, illetve engedélyezett alap, társaság vagy egyéb szervezet, továbbá az adott állam illetékes hatóságának engedélyével rendelkező alapkezelő által kezelt, ugyanazon országban alapított vagy bejegyzett alap, társaság vagy egyéb szervezet befektetése, illetve tevékenysége;
[J= c)50 nulla vagy negatív eredmény és adóalap esetén a külföldi állam által jogszabályban előírt társasági adónak megfelelő adó mértékének (amennyiben a külföldi állam az adóalap összegétől függően több társasági adónak megfelelő adómértéket alkalmaz, akkor a legkisebb mértéknek) kell elérnie a 10 százalékot;
d)        a külföldi társaság adóéve alatt a részesedéssel rendelkező adóévének utolsó napján vagy napjáig lezárult utolsó adóévet kell érteni;
e)         e rendelkezéseket önállóan alkalmazni kell a külföldi társaság székhelyétől, illetőségétől eltérő államban lévő telephelyére is;
f)     e rendelkezés alkalmazásában tényleges tulajdonosnak minősül az a magánszemély, aki a külföldi társaságban közvetlenül vagy közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább tíz százalékával vagy - a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk) rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával - meghatározó befolyással rendelkezik;
g)   nem minősül ellenőrzött külföldi társaságnak a külföldi társaság, amelyben az adóév első napján már legalább öt éve elismert tőzsdén jegyzett személy vagy kapcsolt vállalkozása az adóév minden napján legalább 25 százalékos részesedéssel rendelkezik
j^j=>h)51 e rendelkezésben foglaltakat - az f) pont szerinti tényleges tulajdonosi jogállás közvetett fennállásának kivételével - az adózó köteles bizonyítani;
12. előkészítő vagy kisegítő jellegű tevékenység: kizárólag a külföldi személy részére végzett olyan tevékenység amely nem tartozik a külföldi személy társasági szerződésben meghatározott tevékenységi körébe, de az abban meghatározott tevékenységek végzését segíti, készíti elő; 13.52 14.53
15.  54 építkezés befejezésének napja: a használatbavételi, fennmaradási engedély jogerőre emelkedésének a napja, alvállalkozó esetében az általa végzett tevékenység befejezésének a napja;
16.  55 építkezés kezdetének napja: az építési, szerelési naplóban az építkezés kezdő napjaként megjelölt nap, alvállalkozó esetén az építési, szerelési naplóban megjelölt kezdési időpont;
16/a. 56foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma: a Központi Statisztikai Hivatal által a munkaügyi-statisztikai adatszolgáltatáshoz kiadott, az adóév első napján hatályos kiadvány szerinti éves szinten számított statisztikai állományi létszám, azzal, hogy a kölcsönvett munkaerő a kölcsönvevőnél figyelembe vehető, amennyiben a kölcsönadó e létszámot a kölcsönadott munkaerő nélkül számítja fel, és erről az adóbevallás benyújtásáig írásban nyilatkozik a kölcsönvevőnek;
f^ 16/b. 57foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézmény: a foglalkoztatói nyugdíjról és intézményeiről szóló törvény szerinti foglalkoztatói nyugdíj szolgáltató intézmény;
17. független képviselő: az adózótól gazdaságilag és jogilag független személy, amely/aki a szokásos üzletmenete szerint jár el, amikor az adózót képviseli; nem számít szokásos üzletmenetnek ha a
képviselő olyan tevékenységet is végez, amely az adózó tevékenységi körébe tartozik nem független a képviselő, ha üzleti tevékenységét az adózó részletes utasítása vagy átfogó ellenőrzése mellett végzi, vagy
ha a kockázatot az adózó és nem a képviselő viseli;
18.     ingatlan: a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog;
18/a. 58 ingatlannal rendelkező társaság: az adózó, amennyiben
1. a beszámolójában vagy a belföldi illetőségű adózónak vagy külföldi vállalkozónak minősülő kapcsolt vállalkozásaival együttesen (a továbbiakban: csoport), az egyes beszámolókban kimutatott eszközök mérlegfordulónapi piaci értékének (együttes) összegéből a belföldön fekvő ingatlan értéke több mint 75 százalék és
2.59 tagja (részvényese) vagy a csoport valamelyikének tagja (részvényese) az adóév legalább egy napján olyan államban rendelkezik külföldi illetőséggel, amellyel Magyarország nem kötött a kettős adóztatás elkerüléséről egyezményt vagy az egyezmény lehetővé teszi az árfolyamnyereség Magyarországon történő adóztatását azzal, hogy
a)     beszámoló alatt az adóévre vonatkozó, a naptári év (első ízben 2011.) május 31-éig rendelkezésre álló beszámolót kell érteni,
b)     az illetőséget az adózó a tag (részvényes) nyilatkozata alapján veszi figyelembe, nyilatkozat hiányában a 2. pontban szereplő feltétel bekövetkezését kell vélelmezni,
c)      az adózónak az ingatlan arányának megállapításához szükséges adatokról a naptári év július 31-éig tájékoztatnia kell a csoporthoz tartozó valamennyi kapcsolt vállalkozását,
d)     e rendelkezések az elismert tőzsdén jegyzett adózóra nem vonatkoznak,


e) nem kell e rendelkezéseket alkalmazni, ha az adózó vagy a csoporthoz tartozó kapcsolt vállalkozás egyik külföldi illetőségű tagja (részvényese) sem idegenítette el, vonta ki (részben sem) a részesedését a c) pont szerinti tájékoztatási kötelezettség esedékességét megelőző naptári évben;
18/b. 60 termőföldből átminősített ingatlanvagyont tulajdonában tartó társaság: az adózó, amennyiben a beszámolójában az eszközök mérlegforduló-napi értékének a követelések, értékpapírok és pénzeszközök összegének figyelembe vétele nélkül számított összegéből a belföldön fekvő, termőföldből átminősített ingatlan értéke több mint 75 százalék;
18/c. 61 termőföldből átminősített ingatlan: a művelési ág változás ingatlan-nyilvántartási átvezetéséről szóló döntés meghozatalának a napjától számított öt adóéven keresztül az az ingatlan, amely a művelési ág változás átvezetése eredményeként az ingatlan-nyilvántartásban termőföldből művelés alól kivett területté vált (ideértve az ingatlan alrészletében bekövetkező ilyen változást is), kivéve, ha a termőföld tulajdonjogának megszerzésére a termőföld végleges más célú hasznosításának engedélyezéséről szóló ingatlanügyi hatósági döntés jogerőre emelkedése napját legalább öt adóévvel megelőzően került sor;
19.  ipari park: infrastruktúrával ellátott, jogszabályban meghatározott feltételekkel ipari vállalkozási célra kialakított, behatárolt terület, amely pályázati úton "ipari park" minősítést kap;62
20. 63jogdíj:
a)     a szabadalom, a más iparjogvédelmi oltalomban részesülő szellemi alkotás és a know-how hasznosítási engedélye,
b)     a védjegy, a kereskedelmi név, az üzleti titok használati engedélye,
c)      a szerzői jogi törvény által védett szerzői mű és a szerzői joghoz kapcsolódó jog által védett teljesítmény felhasználási engedélye, valamint
d)     az a) és c) pontban említett iparjogvédelmi és szerzői jogi oltalmi tárgyakhoz fűződő vagyoni jogok átruházása fejében a jogosult által kapott ellenérték;
21. jövedelem: az e törvényben az adó alapjaként meghatározott összeg;
22.64
23.65 kapcsolt vállalkozás:
a)66 az adózó és az a személy, amelyben az adózó - a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával - közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik,
b) az adózó és az a személy, amely az adózóban - a Ptk rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával - közvetlenül vagy közvetve többségi befolyással rendelkezik,
c)67 az adózó és más személy, ha harmadik személy - a Ptk rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával - közvetlenül vagy közvetve mindkettőjükben többségi befolyással rendelkezik azzal, hogy azokat a közeli hozzátartozókat, akik az adózóban és a más személyben többségi befolyással rendelkeznek, harmadik személynek kell tekinteni;
d)68 a külföldi vállalkozó és belföldi telephelye, valamint a külföldi vállalkozó telephelyei, továbbá a külföldi vállalkozó belföldi telephelye és az a személy, amely a külföldi vállalkozóval az a)-c) alpontban meghatározott viszonyban áll;
e)69 az adózó és külföldi telephelye, továbbá az adózó külföldi telephelye és az a személy, amely az adózóval az a)-c) alpontban meghatározott viszonyban áll;
23/a.70 kedvezményezett átalakulás: az olyan átalakulás (ideértve az egyesülést, a szétválást is), amelyben jogelődként és jogutódként is csak társaság (32/a. pont) vesz részt, ha
a)     a jogügylet révén a jogelőd tagja, részvényese az átalakulás keretében a jogutódban részesedést és legfeljebb a megszerzett részesedés együttes névértéke (névérték hiányában a jegyzett tőke arányában meghatározott értéke) 10 százalékának megfelelő pénzeszközt szerez, valamint
b)     szétválás esetén a jogelőd tagjai, részvényesei - egymáshoz viszonyítva - arányos részesedést szereznek a jogutódokban,
c)      az egyszemélyes társaság egyedüli tagjába, részvényesébe olvad be;
23/b). 71 kedvezményezett eszközátruházás: az a jogügylet, amelynek alapján egy társaság (az átruházó társaság) - megszűnése nélkül - legalább egy önálló szervezeti egységét átruházza egy másik társaságra (az átvevő társaságra) annak jegyzett tőkéjét megtestesítő részesedés ellenében; önálló szervezeti egység: egy társaság olyan részlegének összes eszköze és kötelezettsége (ideértve a passzív időbeli elhatárolást is), amely részleg szervezeti szempontból független, a hozzá tartozó vagyonnal működni képes egységet képez;
23/c.72 kedvezményezett részesedéscsere: az a jogügylet, amelynek alapján egy társaság (a megszerző társaság) a szavazati jogok többségét biztosító vagy azt tovább növelő részesedést szerez egy másik társaság (a megszerzett társaság) jegyzett tőkéjében annak ellenében, hogy a megszerzett társaság tagja (tagjai), részvényese (részvényesei) a megszerző társaságban részesedést, valamint - szükség esetén - a részesedés névértékének (névérték hiányában arányos könyv szerinti értékének) a 10 százalékát meg nem haladó pénzeszközt szerez, feltéve, hogy a részesedéscserét valós gazdasági, kereskedelmi okok alapozzák meg, azzal, hogy a valós gazdasági, kereskedelmi okok fennállását az adózó köteles bizonyítani, ha a megszerző társaság ellenőrzött külföldi társaságnak minősül;
23/ d. 73 kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra vonatkozó bizottsági rendeletben foglaltak szerinti támogatás: a Szerződés 87. és 88. cikke alkalmazásában a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról (általános csoportmentességi rendelet) szóló a Bizottság 800/2008/EK rendelete (2008. augusztus 6.) 1-13. cikkei alapján megillető támogatás;
23/e. 74 kutatás-fejlesztési megállapodás: a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004. évi CXXXIV törvény 4. § 10. pont szerinti kutatás-fejlesztési megállapodás;
24. 75 mikro-, kis- és középvállalkozás: a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvényben ilyenként meghatározott vállalkozás, ideértve az említett törvényben előírt feltételeknek megfelelő ügyvédi irodát, végrehajtói irodát, szabadalmi ügyvivői irodát, és közjegyzői irodát is azzal, hogy kisvállalkozásnak minősül az említett törvény szerinti mikrovállalkozás is;
24/a.76


(^25. 77 munkáltatói és munkavállalói érdek-képviseleti szervezet: az az egyesületként bírósági nyilvántartásba vett szervezet vagy szervezetek szövetsége, amelynek az alapszabály szerinti főtevékenysége a munkáltatói/munkavállalói érdekképviselet, és tagja a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak, valamint e szervezet azon tagszervezete, amely megyei, régiós vagy szakmai szövetségként működik;
26.78 nyilvántartott értékvesztés: a követelésekre a számviteli előírások alapján elszámolt és adózás előtti eredménynövelésként figyelembe vett értékvesztés csökkentve az adózás előtti eredmény csökkentéseként számításba vett összeggel;
27. külföldi személy: a külföldi jogszabályok alapján létrejött jogi személy jogi személyiséggel nem rendelkező társas cég, személyi egyesülés, egyéb szervezet;
28.79
28/a.80 országos érdek-képviseleti szervezet: az az egyesületként bírósági nyilvántartásba vett egyesületek szövetsége, amelynek tagjai alapszabályuk szerint a munkavállalók vagy a munkáltatók érdekeit képviselik feltéve, hogy a szövetségnek vagy a tagjának legalább tíz, különböző megyében működő, jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége van;
28/b. 81 osztalék: a számvitelről szóló törvény szerint pénzügyi műveletek bevételei között osztalék jogcímen kimutatott összeg, feltéve, hogy annak összegét az osztalékot megállapító társaság nem számolja az adózás előtti eredmény terhére ráfordításként;
29.82 összes bevétel: az adóévre vonatkozó beszámolóban kimutatott (ennek hiányában az adóév utolsó napjára vonatkozó könyvviteli zárlat alapján megállapított) értékesítés nettó árbevétele, egyéb bevételek pénzügyi műveletek bevételei és rendkívüli bevételek;
&30.83
30/a. 84 szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás: a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvényben meghatározott feltételekkel az állami adóhatóság által szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozásként nyilvántartásba vett gazdasági társaság;
30/b. 85 szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság: a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvényben meghatározott projekttársaság;
30/c. 86 szabályozott ingatlanbefektetési társaság: a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvényben meghatározott feltételekkel az állami adóhatóság által szabályozott ingatlanbefektetési társaságként nyilvántartásba vett gazdasági társaság;
(^>31. 87 szabad vállalkozási zóna: a térség fejlődése érdekében, a Kormány által kijelölt, térségi gazdaságfejlesztő szervezet által koordinált, közigazgatási határokkal, illetve helyrajzi számokkal lehatárolt, a fejlesztés szempontjából együtt kezelt térség;
31/a. 88 számított nyilvántartási érték: az immateriális jószág, a tárgyi eszköz bekerülési értéke, csökkentve az adóalapnál érvényesített értékcsökkenési leírással, növelve az adóalapnál érvényesített terven felüli értékcsökkenés visszaírt összegével;
31/b. 89 személy: a belföldi személy, a külföldi személy és a magánszemély;
31/c. 90 személygépkocsi: négy, illetve három gumiabroncskerékkel felszerelt olyan gépjármű, amely a vezetővel együtt legfeljebb nyolc felnőtt személy szállítására alkalmas, azzal, hogy idetartozik a benzinüzemű, a dízelüzemű, az elektromos üzemű a gázüzemű személygépkocsi, a versenyautó, az önjáró lakóautó; személygépkocsinak minősül továbbá az a vegyes használatú, 2500 kg-ot meg nem haladó megengedett együttes tömegű olyan gépjármű (nagy rakodóterű személygépkocsi), amelynek rakodótere gyárilag kialakítva kettőnél több utas szállítására alkalmas, de kézzel egyszerűen oldható ülésrögzítése révén a teherszállításra bármikor átalakítható a válaszfal mögötti rakodótér, ideértve azt az esetet is, ha az ülés eltávolítására visszafordíthatatlan műszaki átalakítással került sor;
32.91 saját tevékenységi körében végzett K+F tevékenység: az adózó saját eszközeivel és alkalmazottaival a saját eredményére és kockázatára végzett K+F tevékenység, illetve az a K+F tevékenység, amelyet az adózó a saját eszközeivel és alkalmazottaival más személy megrendelésére teljesít; saját tevékenységi körben végzett alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költségének minősül a kutatásfejlesztési megállapodás alapján, közös kutatás-fejlesztési tevékenység keretében egymás között megosztva végzett kutatásfejlesztés tevékenység közvetlen költsége is;
32/a. 92 társaság: a gazdasági társaság (ideértve a szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozást, a szabályozott ingatlanbefektetési társaságot és a szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaságot is), az egyesülés, a szövetkezet, továbbá a 2003. évi uniós csatlakozási szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától az Európai Unió tagállamának adóra vonatkozó jogszabályai szerint ott belföldi illetőséggel bíró olyan társaság, amely
a)      az Európai Unión kívüli állammal a jövedelem- és vagyonadók tárgyában kötött, hatályos nemzetközi szerződés szerint nem bír belföldi illetőséggel az Európai Unión kívüli államban, valamint
b)      a különböző tagállamok társaságait érintő egyesülésekre, szétválásokra, eszközátruházásokra és részesedéscserékre alkalmazandó közös adózási rendszerről szóló tanácsi irányelvben vagy az anya- és leányvállalatok esetében alkalmazandó közös adózási rendszerről szóló tanácsi irányelvben felsorolt jogi formában működik és az említett irányelvekben meghatározott adó alanya anélkül, hogy ezzel kapcsolatban választási lehetőség vagy mentesség illetné meg;
33. telephely:
a)93 olyan állandó üzleti létesítmény, berendezés, felszerelés, ahol és/vagy amellyel az adózó részben vagy egészben vállalkozási tevékenységet folytat, függetlenül attól, hogy az adózó milyen jogcímen használja, azzal, hogy a telephely kifejezés magában foglalja különösen az üzletvezetés helyét, a belföldi székhellyel létesített képviseletet, az irodát, a gyárat, az üzemet, a műhelyt, a bányát, a kőolaj- vagy földgázkutat, vagy a természeti erőforrás feltárására, kiaknázására szolgáló más létesítményt,


b)     az építkezés vagy az összeszerelő tevékenység (a továbbiakban együtt: építkezés) helye - ideértve az ezen tevékenységekkel kapcsolatos felügyeleti tevékenységet is - abban az esetben, ha időtartama (folyamatosan vagy megszakításokkal) összesen legalább három hónapig tart, melyet építkezési területenként kell figyelembe venni, függetlenül attól, hogy azok több önálló szerződésen alapulnak, vagy különböző személyek adták a megrendeléseket; a gazdasági, üzleti és földrajzi szempontból egy egységet képező építkezések egy építkezési területnek minősülnek
c)      a külföldi személyt telephellyel rendelkezőnek kell tekinteni belföldön lévő természeti erőforrás közvetlen hasznosítása esetén,
d)     a külföldi személyt telephellyel rendelkezőnek kell tekinteni ingatlan és természeti erőforrás térítés ellenében történő hasznosítása, ingatlanhoz és természeti erőforráshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog térítés ellenében történő átadása, értékesítése, apportálása (a továbbiakban: ingatlan hasznosítása) esetén,
e)94 a külföldi személyt telephellyel rendelkezőnek kell tekinteni - kivéve, ha csak a g) pontban említett tevékenységet végzi - azon tevékenységek esetében, amelyeket más személy a külföldi személy nevében vállal, ha a külföldi személy nevében szerződést köthet belföldön - és e j ogával rendszeresen él -, illetve áru- vagy termékkészletet tart fenn, amelyből rendszeresen szállít a külföldi személy nevében,
f)95 telephellyel rendelkezőnek kell tekinteni az előző rendelkezések korlátozása nélkül a külföldi személyt, ha nevében más személy - a viszontbiztosítás és a g) pontban foglaltak kivételével - belföldön felmerülő kockázatokra köt biztosítást,
g) nem minősül telephelynek:
1. a külföldi személy árujának vagy termékének kizárólag tárolására, bemutatására használt létesítmény,
2. 96 a külföldi személy árujának, illetve termékének kizárólag tárolás, bemutatás, más személy általi feldolgozás céljából történő készletezése,
3.     létesítménynek kizárólag a külföldi személy számára történő áru-, illetve termékbeszerzési, valamint információgyűjtési célú fenntartása,
4.     a létesítménynek kizárólag egyéb előkészítő vagy kisegítő jellegű tevékenység folytatása céljából való fenntartása,
5.     a független képviselő (a bizományos is) útján kifejtett tevékenység, amennyiben ez a személy szokásos üzleti tevékenysége keretében jár el;
h)97 a külföldi személyt telephellyel rendelkezőnek kell tekinteni, ha fióktelep útján végez vállalkozási tevékenységet;
34.  természeti erőforrás: a környezet védelmének általános szabályairól szóló törvényben meghatározott fogalom;
34/a. 98 üzemkörön kívüli ingatlan: az az ingatlan, amely nincs az adózó vállalkozási tevékenységével közvetlen összefüggésben; ilyennek minősül különösen az üzemen belüli lakóépület, valamint az elsődlegesen jóléti célt szolgáló épület, építmény;
35.  üzletvezetés helye: az a hely, ahol az ügyvezetés az irányításra berendezkedett;
36.99 mozgóképszakmai hatóság által kiadott támogatási igazolás: a mozgóképszakmai hatóság által a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (a továbbiakban: Mktv.) szerinti megrendelésre készült filmalkotás vagy nem megrendelésre készült filmalkotás támogatója részére kiállított igazolás, amely tartalmazza a támogatást nyújtó adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, illetve a kedvezményre jogosító támogatás összegét.
37.  100 előadó-művészeti szervezet: az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény szerint nyilvántartásba vett szervezet;
38.  101 az előadó-művészeti államigazgatási szerv által kiadott támogatási igazolás: olyan okirat, amelyet az előadó-művészeti államigazgatási szerv az előadó-művészeti szervezet támogatója részére állít ki, és amely tartalmazza a támogatást nyújtó adózó megnevezését, székhelyét, adószámát, illetve a kedvezményre jogosító támogatás összegét. Az előadó-művészeti államigazgatási szerv által egy előadó­művészeti szervezethez kapcsolódó, egy évben kiadott, kedvezményre jogosító támogatási igazolások összértéke nem haladhatja meg az előadó-művészeti szervezet tárgyévi jegybevétele 80%-ának megfelelő összeget;
39.102 előadó-művészeti szervezet jegybevétele: e törvény alkalmazásában a TESZOR 90.01. Előadóművészet, a TESZOR 93.2. Egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységből a bábszínházi előadás általános forgalmi adóval csökkentett tényleges jegy- és bérletbevétele;
40.  103 egyéni cég: az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvényben egyéni cégként meghatározott jogalany;
41.  104 látvány-csapatsport: a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda, a jégkorong sportág;
42.105 látvány-csapatsportban működő amatőr sportszervezet: minden olyan, a sportról szóló törvényben meghatározott szabályok szerint működő sportegyesület vagy sportvállalkozás, amelyik nem minősül a 43. pontban meghatározott hivatásos sportszervezetnek;
43. 106 látvány-csapatsportban működő hivatásos sportszervezet: a látvány-csapatsportágak országos sportági szakszövetsége által kiírt versenyrendszer:
a)      legmagasabb felnőtt baj noki osztályában - a veterán korosztályokra kiírt versenyrendszer kivételével - részt vevő (indulási jogot elnyert) sportszervezet, vagy
b)      alsóbb baj noki osztályaiban részt vevő (indulási j ogot elnyert) sportszervezet abban az esetben, ha az ilyen sportszervezet hivatásos sportolót alkalmaz.
Több látvány-csapatsportban több jogi személy szervezeti egységgel (szakosztállyal) működő sportszervezet esetén az e törvényben a hivatásos sportszervezetekre előírt rendelkezéseket csak arra a jogi személy szervezeti egységre (szakosztályra) kell alkalmazni, amelyik az a)-b) pont szerinti versenyrendszerek baj noki osztályaiban részt vesz;
I^43/a. 107 látvány-csapatsport fejlesztése érdekében létrejött közhasznú alapítvány: minden olyan, a sportról szóló törvényben meghatározott szabályok szerint működő utánpótlás-nevelés fejlesztését


végző alapítvány, amelyik közhasznúnak minősül;
44.  108 látvány-csapatsport támogatása: az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül nyújtott támogatás, juttatás, véglegesen átadott pénzeszköz és térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értéke, az adóévben térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értéke az e törvényben meghatározott jogcímeken;
45.  109 a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás: olyan okirat, amelyet a 22/C. § (1) bekezdés a) és e) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelmére a sportigazgatási szerv, a 22/C. § (1) bekezdés b), c) és d) pontjában meghatározott támogatás igénybevételére jogosult szervezet kérelmére a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége állít ki a látvány-csapatsport tevékenység támogatója és a támogatás igénybevételére jogosult szervezet részére;
46.  110 sportcélú ingatlan: az az ingatlan, ingatlanrész, amelynek alapvető, közvetlen és kizárólagos rendeltetése, hogy a sportról szóló törvényben meghatározott sporttevékenységre használják.



Navigáció:

Visszalépés a Törvénytár: Törvény a társasági adóról és az osztalékadóról - fejezetek választása oldalra