A házasságról, a családról és a gyámságról - 3.


HARMADIK RÉSZ
A GYÁMSÁG
IX. fejezet
Gyámrendelés
1. A gyámrendelés feltételei
93. § Az a kiskorú, aki nem áll szülői felügyelet alatt, gyámság alá tartozik.
|[^94. § (1)147 A gyámság alá tartozó kiskorú részére a gyámhatóság gyámot rendel.
(2) A gyámhatóság a gyámrendelés iránt hivatalból intézkedik.
(3)     148 A kiskorú legközelebbi rokonai kötelesek a gyámhatóságnak haladéktalanul bejelenteni, ha a kiskorú részére bármely okból gyám rendelése szükséges. A bíróság, az anyakönyvvezető, a hagyatéki
leltározást végző és az egyéb államigazgatási feladatot ellátó szervek kötelesek a gyámhatósággal közölni a hivatalos eljárásuk során tudomásukra jutott minden olyan esetet, amelyben valamely kiskorú részére
gyámot kell rendelni.
2. A gyám kirendelése
95. § (1) A gyámság viselése elsősorban azt illeti, akit a szülői felügyeletet gyakorló szülő közokiratban vagy végrendeletben gyámul megnevezett (nevezett gyám). Ha a szülői felügyeletre egyaránt jogosult
szülők más-más gyámot neveztek meg, a körülmények figyelembevételével a gyámhatóság határoz afelől, hogy a gyámságot melyik viselje.
(2) A nevezett gyámot csak akkor szabad mellőzni, ha a törvény értelmében gyámságot nem viselhet, vagy a gyámság átvételében gátolva van, végül ha kirendelése a kiskorú érdekét veszélyeztetné.
96. § (1) 149 Nevezett gyám nemlétében a gyámhatóság elsősorban a gyámság ellátására alkalmas rokont, illetőleg a kiskorúval más családi kapcsolatban álló személyt rendel ki gyámul. Ha ilyen
hozzátartozó nincs, a gyámhatóság más alkalmas személyt rendel ki.
(2)1 50 Azt a személyt,
[j» aj— akinél a gyámhatóság a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezte [91. § (2) bek],
b) akinél a bíróság a gyermeket elhelyezte [72/A. § (1) bek],
cj aki a gyermeket a gyámhatóság hozzájárulásával családba fogadta a gyermek gyámjául, családbafogadó gyámjául kell rendelni.
(3)1 52 A gyámhatóság családbafogadó gyámként rendeli ki a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott személyt, kivéve, ha a gyermeket ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél, gyermekotthonban vagy más bentlakásos intézményben helyezték el.


97. § (1) A gyámhatóság rendszerint minden kiskorú részére külön gyámot rendel.
(2)  Testvérek részére közös gyámot kell rendelni, ettől a szabálytól azonban bármelyik kiskorú érdekében el lehet térni.
C^(3) 153 Ha törvény másként nem rendelkezik, a gyámhatóság egy vagy több gyermek gyámjává a közigazgatási szerv részéről erre kijelölt személyt (hivatásos gyámot) is kirendelheti.
98. §— (1) Gyámság alá tartozik az a gyermek, akit átmeneti vagy tartós nevelésbe vettek, továbbá akit ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban, illetve más bentlakásos intézményben
helyeztek el, és szülőj e ellen a szülői felügyelet megszüntetése iránt per van folyamatban [91. § (2) bek].
ffr (2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a gyámhatóság a gyermek részére gyámot rendel. Gyámul rendelhető a gyámi feladatok ellátására alkalmas155
a)  nevelőszülő, |^^— gyermekotthon vezetője, [jp ahol a gyámhatóság a gyermeket elhelyezte. 
(3)  A (2) bekezdés a) és b) pontjai alapján kirendelt gyámra nem alkalmazhatók a 100. § (2) bekezdésének b) és c) pontjában foglaltak [J3 (4) 157 A gyámhatóságnak a gyermek számára hivatásos gyámot kell kirendelnie, ha158
lj3 a)— a gyámhatóság az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermeket fogyatékosok vagy pszichiátriai betegek otthonában helyezte el,
b)     a nevelőszülő a 100. § (3) bekezdése alapján a gyámságot nem vállalj a,
c)      a 98. § (2) bekezdésében meghatározott személyek gyámul nem rendelhetők,
£j=í$—a szülő hozzájárult gyermeke ismeretlen személy általi örökbefogadásához, és a gyámhatóság a gyermeket ideiglenesen a leendő örökbefogadó szülőnél helyezte el. [^ (5) 161 A gyámhatóság a (2) és (4) bekezdésben meghatározott személyek gyámul történő kirendeléséről az összes körülmények figyelembevételével, a gyermek érdekében dönt.
99. § (1) 162 Gyám lehet minden nagykorú személy, akivel szemben e törvényben meghatározott kizáró körülmény nem áll fenn
(2) Gyámságot nem viselhet az,
a)     aki gondnokság alatt áll,
b)     aki a szülői felügyeletet megszüntető vagy a közügyektől eltiltó jogerős ítélet hatálya alatt áll,
c)      akit a szülői felügyelet gyakorlására j ogosult szülő a gyámságból közokiratban vagy végrendeletben kizárt, [J= d)akinek szülői felügyeleti joga azért szünetel, mert gyermekét a gyámhatóság átmeneti vagy tartós nevelésbe vette, e)— akinek a gyermekét örökbefogadhatónak nyilvánították
(3)  Ha a szülői felügyeletet gyakorló egyik szülő azt a személyt zárja ki a gyámságból, akit a másik szülő gyámul nevezett meg, a kiskorú gyermek érdekeinek figyelembevételével a gyámhatóság dönti el, hogy melyik rendelkezés érvényesüljön
(4)  Érvénytelen annak gyámul kirendelése, aki az előző rendelkezések értelmében gyámságot nem viselhet, illetőleg gyámul nem lett volna kirendelhető.
100. §
X. fejezet
A gyámság ellátása
1. A gyám jogai és kötelességei
101. § (1) 166 Törvény eltérő rendelkezése hiányában a gyám a gyámsága alatt állónak gondozója, vagyonának kezelője és törvényes képviselője.
(2) A gyámot a gyámsággal járó jogok és kötelességek, ha a gyámhatóság másként nem rendelkezik, a kirendelő határozat kézbesítését követő naptól kezdve illetik meg, illetőleg terhelik.
102. § Ha a törvény mást nem rendel, a szülői felügyeletet gyakorló szülő jogaira és kötelességeire vonatkozó rendelkezések megfelelően irányadók a gyám jogaira és kötelességeire is.
103. § (1) A gyám működésében a gyámhatóság rendszeres felügyelete és irányítása alatt áll. Működéséről, különösen a gyámsága alatt álló kiskorú ügyeiről bármikor köteles felvilágosítást adni a gyámható ságnak.
(2) A gyámhatóság a gyám jogkörét korlátozhatja, intézkedéseit - az elhelyezés tárgyában tett intézkedés kivételével - hivatalból vagy a gyámság alatt álló, illetőleg rokonai kérelmére meg is változtathatja.


A kiskorú részére választott életpálya helyett csak annak beleegyezésével jelölhet ki más életpályát.
(3)  A gyám intézkedésével szemben a szülő és nagyszülő, ha pedig ezek nem élnek, a nagykorú testvér, illetőleg a szülő testvére indíthat pert a kiskorú megfelelőbb elhelyezése iránt.
(4)  A gyám a vagyonkezelésről - a gyámhatóság eltérő rendelkezése hiányában - legalább évenként köteles a gyámhatóságnak számot adni.
104. § (1) 167 A gyám működéséért díjazást nem követelhet, a gyermek megélhetését szolgáló juttatásokat (tartásdíj, gondozási díj, árvaellátás stb.) azonban az ő kezéhez kell folyósítani.
(2) A gyám a kárt, amelyet kötelessége megszegésével a gyámsága alatt állónak vétkesen okoz, köteles megtéríteni.
2. Meghallgatás a gyámhatóság előtt
105. § A gyámhatóság a gyámság alatt álló kiskorú fontosabb ügyeiben határozathozatal előtt köteles a gyámot, a tizenkettedik életévét betöltött kiskorú gyermeket és kérelemre, de szükség esetén hivatalból
is, a kiskorú közeli hozzátartozóit meghallgatni.
XI. fejezet
A gyámságnak és a gyám tisztségének megszűnése
1. Megszűnés
106. § 168 (1) A gyámság megszűnik ha a gyámság alatt álló meghal, szülői felügyelet alá kerül, vagy nagykorúságát eléri.
(2) 169 A gyám tisztsége megszűnik:
a) a gyámság megszűnésével,
|^^a gyám gyámhatóság általi felmentésével vagy elmozdításával.
107. § (1) 171A gyámhatóság a gyámot tisztségétől felmenti, ha a gyám alkalmatlan, a gyám fontos okból felmentését kéri vagy utólag keletkezik olyan akadály, amely miatt gyámságot nem viselhet.
|^(2) 172A 98. § a) vagy b) pontja alapján kirendelt gyámot a gyámhatóság a tisztségéből akkor is felmenti, ha173
a)      a gyermeket máshol helyezi el,
b)      a gyermekotthon vezetőjének vezetői beosztása megszűnt.
£^108. §174 (1)1 75 Ha a gyám jogaival visszaél, kötelességét elhanyagolja, vagy olyan cselekményt követ el, amely miatt a feladat ellátására méltatlanná válik, a gyámhatóság a gyámot tisztségéből elmozdítja.
1^(2) 176Ha alaposan feltételezhető, hogy a gyámot tisztségéből el kell mozdítani és a késedelem veszéllyel jár, a gyámhatóság a gyámot e tisztségéből azonnali hatállyal felfüggeszti.
2.  Számadás
109. § A gyám tisztségének megszűnése után köteles a gyámhatóságnak működéséről jelentést, a kezelése alatt volt vagyonról pedig végszámadást előterjeszteni.
110.      § (1) A gyám és a gyámsága alatt álló között keletkezett vitás követeléseket időszakos vagy végszámadásának elfogadása után is lehet bírósági úton érvényesíteni.

(2)  A gyám ellen számadási felelőssége alapján támasztható követelések egy év alatt évülnek el. Az egyévi határidőt a gyám felmentését kimondó vagy az érdekeltet bírósági útra utasító határozat közlésétől, illetőleg a követelés alapjául szolgáló ok felfedezésétől kell számítani, feltéve, hogy a követelés a rendes elévülés szabályai szerint az így számított határidő eltelte előtt el nem évült.
(3)  A gyám tiltott cselekményéből származó kártérítési követelések a rendes elévülési idő alatt évülnek el.



Navigáció: