Az ügyvédekről - V.




ÖTÖDIK RÉSZ AZ ÜGYVÉDI KAMARA 

XII. Fejezet175 A TERÜLETI KAMARA

102. § (1) A területi ügyvédi kamara (a továbbiakban a XI. és XII. fejezetben területi kamara) köztestület, amely képviseleti, ügyintézői szervezettel, önálló költségvetéssel rendelkezik; a működési
területén ellátja a 12. §-ban, továbbá a törvényben, az alapszabályában és a szabályzatában a hatáskörébe utalt feladatokat.
(2)1 76 A területi kamara működési területe a törvényszékek illetékességi területével azonos.


(3) A területi kamara elnevezésében utalni kell az illetékességi területére.
A területi kamara szervei
103. § (1) A területi kamara szervei
a)     a közgyűlés,
b)     a területi kamara elnöksége (a továbbiakban: területi elnökség),
c)      a fegyelmi bizottság,
d)     az összeférhetetlenségi bizottság,
e)      az ellenőrző bizottság.

(2)  Az alkalmazott ügyvédek és az ügyvédjelöltek létrehozhatják az alkalmazott ügyvédek és az ügyvédjelöltek bizottságát, amelynek véleményét ki kell kérni a rájuk vonatkozó döntéseknél és szabályzatoknál.
(3)  Az (1) bekezdésben felsorolt szerveken kívül a területi kamara alapszabályában meghatározott más bizottság is választható.
A közgyűlés
104. § (1) A közgyűlés a területi kamara tagjaiból áll.
(2) A közgyűlés
a)      megválasztja és beszámoltatja a területi kamara elnökét, a területi elnökséget, a területi bizottságokat, a területi bizottság tisztségviselőit és tagjait,
b)      megválasztja a Magyar Ügyvédi Kamarába küldött tagokat,
c)       elfogadja a költségvetést és a költségvetési beszámolót,
d)      javaslatot tesz az ügyvédeket érintő kérdésekben a Magyar Ügyvédi Kamarának,
e)       elfogadja a területi kamara alapszabályát,
f)    a területi kamara működési területére vonatkozó területi szabályzatot és területi iránymutatást adhat ki,
g)  az a) és b) pontban felsoroltakat visszahívhatja,
h) ellátja a területi kamara alapszabályában meghatározott egyéb feladatokat.
(3) A területi kamara alapszabályát, a területi szabályzatot és a területi iránymutatást tájékoztatásul meg kell küldeni a Magyar Ügyvédi Kamarának. A területi kamara alapszabálya a területi kamara
tagjaira, a területi szabályzat a területi kamara tagjaira, a területi kamara névjegyzékében szereplő alkalmazott ügyvédekre és ügyvédjelöltekre kötelező.
(4)1 77 A közgyűlés határozata ellen a területi kamara tagja - jogszabály, alapszabály vagy szabályzat megsértésére hivatkozással - a határozat közlésétől számított 30 napon belül az illetékes törvényszékhez fordulhat. A bíróság a perben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) általános szabályai szerint jár el.
105. § (1) A területi elnökség szükség szerint, de évente legalább egyszer köteles a közgyűlést összehívni. A kamarai tagok legalább egyharmadának indítványára a közgyűlést össze kell hívni. A közgyűlés
tagjait a meghívásban a (2)-(3) bekezdésben foglaltakra figyelmeztetni kell.
(2)  A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a kamara tagjainak több mint fele jelen van
(3)  A közgyűlés határozatképtelensége esetén a legalább 8 nappal későbbre, azonos napirenddel összehívott közgyűlés - a megjelentek számára tekintet nélkül - határozatképes.
(4)  A közgyűlés határozatának érvényességéhez a megjelent tagok többségének szavazata (egyszerű többség), a területi kamara alapszabályának és szabályzatának elfogadásához, módosításához a megjelent tagok kétharmadának szavazata (minősített többség) kell.
A területi elnökség
106. § (1) A területi elnökség a területi kamara elnökéből, egy vagy több elnökhelyetteséből, titkárából (főtitkárából), a fegyelmi megbízottból (fegyelmi főmegbízottból) és a tagokból áll. A tagok száma 15, ha a közgyűlés másképpen nem állapítja meg. (2) A területi elnökség
a)     összehívja a területi kamara közgyűlését, javaslatot tesz napirendjére, előkészíti a közgyűlés működését, megszervezi a közgyűlés határozatainak végrehajtását,
b)     előterjeszti a területi kamara költségvetését és a költségvetési beszámolót, tevékenységéről beszámol a közgyűlésnek,
c)      első fokon határoz az ügyvédek kamarai felvételéről és kamarai tagságának megszűnéséről, a kamarai felvétel iránti eljárás felfüggesztéséről,
d)178 első fokon határoz az alkalmazott ügyvédek, az alkalmazott európai közösségi jogászok, az ügyvédi irodák, az európai közösségi jogászok, az irodák, a külföldi jogi tanácsadók, az ügyvédjelöltek névjegyzékébe való felvételről és törlésről, az alkalmazott ügyvédek, alkalmazott európai közösségi jogászok és az ügyvédjelöltek névjegyzékébe való felvétel iránti eljárás felfüggesztéséről,
e)       első fokon határoz az ügyvédi iroda taggyűlése határozatának felülvizsgálatáról,
f)    első fokon határoz az ügyvédi tevékenység szüneteltetéséről, az ügyvéd irodáj ának átj egyzéséről, valamint mindazon ügyben, amelyre e törvény a 15. § alkalmazását rendeli,
g)  elbírálja a területi kamara elnökének határozata elleni fellebbezést,
h)179 ellenőrzi a kamarai felvétel, valamint az alkalmazott ügyvédek, az alkalmazott európai közösségi jogászok, ügyvédjelöltek, európai közösségi jogászok, az irodák, külföldi jogi tanácsadók és ügyvédi irodák névjegyzékébe való felvétel feltételeinek folyamatos fennállását,
i) összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezhet,
j) meghatározza a kamarai tagdíj összegét,
k) dönt a területi kamara tisztségviselőinek díjazásáról,
l) elvégzi a közgyűlés és az alapszabály által meghatározott egyéb feladatokat,
m) kijelöli az ügyvéd helyettesét, ha az ügyvéd hivatásának gyakorlásában átmenetileg akadályozott, és a helyettesről nem gondoskodott,
n) kijelöli az ügyvéd irodájának gondnokát, ha az ügyvéd kamarai tagsága megszűnt és a folyamatban lévő ügyeinek ellátásáról nem gondoskodott,
o)180 elrendeli a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának ellenőrzését szolgáló vizsgálatot és első fokon határoz a vizsgálat befejezéséről.
(3)1 81 A területi elnökség határozata ellen a területi kamara tagja a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül - jogszabály, alapszabály vagy szabályzat megsértésére hivatkozással - a Magyar Ügyvédi Kamara elnökségéhez fellebbezhet. Ez a jog nem érinti az egyes ügyekre e törvényben külön meghatározott jogorvoslati lehetőséget.
A területi kamara elnöke
107. § (1) A területi kamara elnöke
a)     képviseli a területi kamarát,
b)     irányítja a területi elnökség és a bizottságok működését, gondoskodik a közgyűlési határozatok végrehajtásáról,
c)      a tevékenységéről beszámol a területi kamara elnökségének és a közgyűlésnek,
d)     fegyelmi eljárást kezdeményezhet,
e)      összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezhet,
f)   fegyelmi büntetésnek nem minősülő figyelmeztetést alkalmazhat,
g)  irányítja a területi kamara ügyintézői szervezetének működését, az alkalmazottak felett munkáltatói jogot gyakorol, h) elvégzi a közgyűlés és az alapszabály által meghatározott egyéb feladatokat.
(2) 182 A területi kamara elnökének határozata ellen a közlésétől számított tizenöt napon belül a területi elnökséghez fellebbezhet a területi kamarának az a tagj a, akit a határozat érint.
108. § A területi kamara szerveinek, egyéb bizottságainak és tisztségviselőinek feladatát, hatáskörét, működését és eljárási rendjét a területi kamara alapszabálya határozza meg.
XIII. Fejezet183
A MAGYAR ÜGYVÉDI KAMARA


109.  § (1) A Magyar Ügyvédi Kamara köztestület, az ügyvédek országos szervezete, amely önálló ügyintéző szervezettel és költségvetéssel rendelkezik
(2)  A Magyar Ügyvédi Kamara országos hatáskörrel ellátja a 12. §-ban, továbbá a törvényben, az alapszabályában és a szabályzataiban meghatározott feladatokat.
(3)  A Magyar Ügyvédi Kamara tagjai a területi kamarák.
(4)  A Magyar Ügyvédi Kamara székhelye: Budapest.
110.  § (1) A Magyar Ügyvédi Kamara szervei
a)      a teljes ülés,
b)      az elnökség,
c)       a fegyelmi bizottság,
d)      az összeférhetetlenségi bizottság,
e)       a választási bizottság,
f)    az ellenőrző bizottság.
(2) Az (1) bekezdésben felsorolt szerveken kívül a Magyar Ügyvédi Kamara Alapszabályában (a továbbiakban: Alapszabály) meghatározott más bizottság is választható.
A teljes ülés
111.  § (1) A Magyar Ügyvédi Kamara legfőbb döntéshozó szerve a teljes ülés, amely 100 tagból áll. Tagjai
a)     a területi kamarák elnökei,
b)     a területi kamarák által küldött 1-1 tag,
c)      a területi kamarák taglétszámának az ügyvédek összlétszámához viszonyított arányában a területi kamarák közgyűlése által választott tagok
(2) A teljes ülés
a)      megválasztja és beszámoltatja az elnököt, az elnökséget, a bizottságokat és tagjaikat,
b)      elfogadja a költségvetést és a költségvetési beszámolót,
c)       véleményt nyilvánít, és javaslatot tesz az ügyvédeket érintő jogalkotási és jogalkalmazási kérdésekben,
d)      elfogadja az Alapszabályt,
e)       szabályzatot és iránymutatást adhat ki,
f)    az a) pontban felsoroltakat visszahívhatja,
g)  ellátja az Alapszabályban hatáskörébe utalt feladatokat.

(3)  A Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége szükség szerint, de évenként legalább egyszer összehívja a teljes ülést. A tagok legalább egyharmadának indítványára a teljes ülést össze kell hívni. A teljes ülés tagjait a meghívásban a (4)-(5) bekezdésben foglaltakra figyelmeztetni kell.
(4)  A teljes ülés határozatképes, ha azon a tagok több mint fele jelen van.
(5)  A teljes ülés határozatképtelensége esetén a legalább 8 nappal későbbre, azonos napirenddel összehívott teljes ülés - a megjelentek számára tekintet nélkül - határozatképes.
(6)  A teljes ülés határozatának érvényességéhez a megjelent tagok többségének szavazata (egyszerű többség), az Alapszabály és a szabályzatok elfogadásához, módosításához a megjelent tagok kétharmadának szavazata (minősített többség) kell.
(7)  A teljes ülés határozata elleni jogorvoslatra a 104. § (4) bekezdését kell alkalmazni azzal, hogy a keresetet a teljes ülés tagja nyújthatja be.
112.  § (1) A teljes ülés a 111. § (2) bekezdésének e) pontja alapján szabályzatot ad ki
a)     az ügyvédi hivatás magatartási szabályairól (etikai szabályzat),
b)     az ügyvédi névhasználatról,
c)      a kamarai felvétel eljárási szabályairól,
d)     a gondnok jogköréről és eljárásáról,
e)      a felelősségbiztosítás legalacsonyabb összegéről,
f)    a fegyelmi eljárás részletes szabályairól,
g)  az alkalmazott ügyvédek és az ügyvédjelöltek bizottságának szabályairól, 
h) a kamarai tisztségviselők választásáról és visszahívásáról,
i) a meghalt ügyvéd iratainak rendezéséről,
j) a letét- és pénzkezelés szabályairól,
k)185 az 5. § (3) bekezdésének h) pontjában meghatározott tevékenység végzésének technikai feltételeiről, az ilyen tevékenységet végző ügyvédek, ügyvédi irodák nyilvántartásáról, az eredeti papíralapú okiratok őrzésének - ideértve az ügyvédi tevékenység szüneteltetése esetén követendő eljárást is - részletes szabályairól, az ügyvédi levéltár működéséről és az okiratok ügyvédi levéltárban történő elhelyezésének, kezelésének, továbbá a cégbíróság felhívására történő bemutatásának szabályairól,
l)186 az ügyvédi tevékenység végzése érdekében beszerzett elektronikus aláírás használatával és a hozzá kapcsolódó ügyvédi kamarai feladatokkal kapcsolatos részletes szabályokról,
m 1llZ a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzésére és megakadályozására szolgáló ügyvédi tevékenység kamarai ellenőrzésének részletes szabályairól,
n)az ügyvédjelöltek képzésének szabályairól, az ügyvédek és ügyvédjelöltek ezzel kapcsolatos feladatairól, valamint a kamaráknak az ügyvédjelöltek képzésének megszervezésével kapcsolatos feladatairól,
o)189 az ügyvédjelöltek foglalkoztatásának tárgyi feltételeiről,
p)190 minden olyan kérdésben, amelyre az Alapszabály feljogosítja.191
(2)  A teljes ülés az ügyvédi működésre vonatkozóan iránymutatást adhat ki.
(3)  Az Alapszabály a területi kamarákra, a szabályzat a területi kamarákra, az ügyvédekre, alkalmazott ügyvédekre, külföldi jogi tanácsadókra és ügyvédjelöltekre kötelező.
Az elnökség
113. § (1) Az elnökség az elnökből, az elnökhelyettesekből, a főtitkárból (titkárból), a fegyelmi főmegbízottból (fegyelmi megbízottból), továbbá a teljes ülés által választott tagokból áll. A tagok száma 25 fő, ha a teljes ülés másképpen nem állapítja meg.
(2) Az elnökség
a)     összehívja a teljes ülést, javaslatot tesz az ülés napirendjére, előkészíti a teljes ülés működését, megszervezi a teljes ülés határozatainak végrehajtását,
b)     előterjeszti a Magyar Ügyvédi Kamara költségvetését és a költségvetési beszámolót, tevékenységéről beszámol a teljes ülésnek,
c)      másodfokon határoz az ügyvédek kamarai felvételéről és kamarai tagságának megszűnéséről, a kamarai felvétel iránti eljárás felfüggesztéséről,
d)192 másodfokon határoz az alkalmazott ügyvédek, az alkalmazott európai közösségi jogászok, az ügyvédi irodák, az európai közösségi jogászok, az irodák, a külföldi jogi tanácsadók, az ügyvédjelöltek névjegyzékébe való felvételről és törlésről, az alkalmazott ügyvédek, az alkalmazott európai közösségi jogászok és az ügyvédjelöltek névjegyzékébe való felvétel iránti eljárás felfüggesztéséről,
e)       másodfokon határoz az ügyvédi iroda taggyűlése határozatának felülvizsgálatáról,
f)    másodfokon határoz az ügyvédi tevékenység szüneteltetéséről, az ügyvéd irodájának átjegyzéséről, valamint mindazon ügyben, amelyre e törvény a 15. § alkalmazását rendeli,
g)  meghatározza a területi kamarák anyagi hozzájárulását, 
h) dönt a tisztségviselők díjazásáról,
i) összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezhet,
j) a területi kamara elnökségének jogszabályt, alapszabályt vagy szabályzatot sértő határozatát hatályon kívül helyezi,
k) elbírálja a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének határozata elleni, továbbá a 47. § (3) bekezdés szerinti fellebbezést,
l) véleményt nyilvánít, és javaslatot tesz az ügyvédeket érintő jogalkotási és jogalkalmazási kérdésekben,
m) ügyvédi kitüntető címet és jelvényt adományoz,
n) meghatározza a kamarai választások időszakát,
o)193 másodfokon határoz a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzésének és megakadályozásának ellenőrzését szolgáló vizsgálat befejezéséről,
p)194 elvégzi a teljes ülés és az Alapszabály által meghatározott egyéb feladatokat.
(3) Az elnökség határozata elleni jogorvoslatra a 104. § (4) bekezdését kell alkalmazni azzal, hogy a keresetet a területi kamara nyújthatja be. Ez a jog nem érinti az egyes ügyekre e törvényben külön
meghatározott jogorvoslati lehetőséget.


A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke
114.  § (1) A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke
a)     képviseli a Magyar Ügyvédi Kamarát,
b)     irányítja az elnökség és a bizottságok működését, tevékenységéről beszámol az elnökségnek,
c)      összeférhetetlenségi eljárást kezdeményezhet,
d)     irányítj a a Magyar Ügyvédi Kamara ügyintézői szervezetét, az alkalmazottak felett munkáltatói j ogot gyakorol,
e)      ellátja azokat a feladatokat, amelyeket törvény és az Alapszabály a feladatkörébe utal.
(2) A Magyar Ügyvédi Kamara elnökének határozata ellen a közlésétől számított 15 napon belül az elnökséghez fellebbezhet az a területi kamara, amelyet a határozat érint.
115.  § A Magyar Ügyvédi Kamara egyéb bizottságainak, szerveinek és tisztségviselőinek feladatait, hatáskörét, működését és eljárási rendjét az Alapszabály határozza meg.
XIV. Fejezet195
A KAMARA ÁLTAL NYILVÁNTARTOTT ADATOK ÉS A TESTÜLETI ÜLÉSEK NYILVÁNOSSÁGA
116.  § (1) A kamara az ügyvéd, alkalmazott ügyvéd, külföldi jogi tanácsadó, ügyvédjelölt következő adatait tartja nyilván:
a)      családi és utónevét,
b)      állampolgárságát, születési helyét és idejét, anyja nevét, személyi igazolvány számát,
c)       lakcímét,
d)      egyetemi diplomájának, jogi szakvizsgájának számát és keltét, tudományos fokozatát, szakjogászi végzettségét,
e)       irodájának címét, telefon- és telefax-számát,
f)    alkalmazott ügyvéd, ügyvédjelölt esetén a munkáltató nevét és címét,
g)  az eskütétel és a nyilvántartásba bejegyzés idejét, a határozat számát,
h) a tevékenység megkezdésének, felfüggesztésének, szünetelésének és megszűnésének időpontját, a tevékenység 7. § szerinti korlátozását, továbbá a vagyoni tagságot,
i) a fegyelmi büntetést, a mentesítés időpontját,
j) nyelvtudását,
k) kitüntetéseit,
l) kamarai tisztségét,
m)196 a kamarai tagnak az ügyvédi tevékenység végzése érdekében beszerzett elektronikus aláírás tanúsítványa érvényességének kezdetét és lejártát, valamint a hitelesítés-szolgáltató megnevezését,
n)197 a kamarai tag jogosultságát az elektronikus cégeljárásban való részvételre,
o)198 a kamarai tagnak az ügyvédjelölt foglalkoztatására vonatkozó jogosultságát.
(2)  Külföldi jogi tanácsadó esetén az (1) bekezdés d) pontjában foglaltakat nem kell nyilvántartani, de a külföldi jogi tanácsadóval együttműködő magyar ügyvéd (iroda) adatait, a külföldi iroda nevét, címét és a külföldi bejegyzésre vonatkozó adatait a külföldi jogi tanácsadó nyilvántartásában szerepeltetni kell.
(3)  Ügyvédi iroda esetén az iroda nevét, címét, telefon- és telefax-számát, valamint tagjainak nevét, lakcímét kell nyilvántartani.
(4)     199Az (1)-(3) bekezdésben felsorolt adatok közül az a), e), h) és n) pontban felsorolt adatok nyilvánosak, közzétehetők, vagy bárki számára kiadhatók
(5)  A kamara az általa folytatott eljárások során kezelhet minden olyan adatot, amelynek kezeléséhez az eljárásban résztvevő hozzájárult, továbbá amelyet az eljárás eredményessége érdekében jogszerűen
szerzett.
(6)200
(7) A Magyar Ügyvédi Kamara az (1)-(3) bekezdésben felsorolt adatokról központi nyilvántartást vezet.


117.      § A kamara, a Magyar Ügyvédi Kamara szerveinek ülésén - tagjain kívül - a kamarai szerv elnöke által meghívottak és azok vehetnek részt, akiket az alapszabály felsorol.
118.      §201 Az Alapszabályt és a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatait a Hivatalos Értesítőben kell közzétenni, a kamarák alapszabályát és szabályzatait - az alapszabályban meghatározott módon - a tagok és mindenki más számára, akinek jogait érinti, hozzáférhetővé kell tenni. A kamarai határozatok a tagok számára nyilvánosak.
XV. Fejezet202
A KAMARAI TISZTSÉGVISELŐK VÁLASZTÁSA ÉS MEGBÍZATÁSUK MEGSZŰNÉSE
119.  § (1)203Kamarai tisztségviselővé és kamarai bizottság tagjává - ha e törvény másképpen nem rendelkezik - bármely kamarai tag megválasztható. A választás 4 évre szól.
(2)  A tisztségviselőket és a bizottsági tagokat közvetlenül választják, titkos szavazással.
(3)  A választást jelölés előzi meg, egy tisztségre több személy, egy személy több tisztségre is jelölhető. Akit több tisztségre választottak meg, egy kamarán belül kizárólag egy, általa kiválasztott tisztséget tölthet be.
(4)  A tisztségviselők megbízatása az új tisztségviselők megválasztásának napján szűnik meg. Ha a kamarák elnökének, főtitkárának vagy fegyelmi megbízottjának megbízatása egyéb okból korábban szűnt meg, a választására jogosult szerv a megbízatás megszűnésétől számított 3 hónapon belül megválasztja az új tisztségviselőt.
120. § (1) A tisztségviselő megbízatása megszűnik a tisztségviselő halálával, lemondásával, visszahívásával, kamarai tagságának megszűnésével, valamint a megbízatás idejének lejártával.
(2) A tisztségviselő visszahívását az őt megválasztó szerv tagjainak egyharmada kezdeményezheti.
XVI.  Fejezet204
A PÉNZMOSÁS ÉS A TERRORIZMUS FINANSZÍROZÁSA MEGELŐZÉSÉNEK ÉS MEGAKADÁLYOZÁSÁNAK ELLENŐRZÉSE205
120/A. § 206 (1) A területi ügyvédi kamara (e §-ban a továbbiakban: kamara) e § szerint ellenőrzi az ügyvédnek
a)      a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben, valamint
b) a törvényben foglaltak végrehajtására az ügyvédi iroda által vagy a Magyar Ügyvédi Kamara által készített szabályzatban 207 foglalt kötelezettségeinek teljesítését (e §-ban a továbbiakban ellenőrzés).

(2)  A kamara elnöksége az ellenőrzésre szolgáló vizsgálatot hivatalból indítja meg és a fegyelmi megbízottak közül kijelöli a vizsgálatot lefolytató személyt (a továbbiakban: vizsgálóbiztos).
(3)  A vizsgálóbiztos a vizsgálat keretében

a)     tájékoztatást kérhet az ügyvédtől a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény és az annak végrehajtására kiadott szabályzat szerinti kötelezettségeinek teljesítéséről, valamint iratok és nyilvántartások bemutatására kötelezheti az ügyvédet,
b)     az ügyvéd irodájába, alirodájába beléphet, iratait, nyilvántartásait megtekintheti, azokról másolatot készíthet (helyszíni vizsgálat).

(4)  A kamara elnöksége a vizsgálat befejezéséről határozattal dönt.
(5)  Ha a vizsgálat eredményeként az állapítható meg, hogy az ügyvéd teljesítette a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben és az annak végrehajtására kiadott szabályzatban foglalt kötelezettségeit, a kamara elnöksége a határozatában az ellenőrzést megszünteti.
(6)  Ha a vizsgálat eredményeként az állapítható meg, hogy az ügyvéd megszegte a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben vagy az annak végrehajtására kiadott szabályzatban foglalt kötelezettségeit, a kamara elnöksége a határozatában

a)     felhívja az ügyvédet a jogszabályoknak és szabályzatnak megfelelő eljárásra, az elmulasztott intézkedések megtételére,
b)     fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén az előzetes vizsgálat elrendelésére tesz javaslatot a kamara elnökének.
(7) A területi elnökségnek az (5) bekezdés és a (6) bekezdés b) pontja szerinti határozata ellen nincs helye jogorvoslatnak, a (6) bekezdés a) pontja szerinti határozata ellen pedig az ügyvéd a határozat


közlésétől számított 15 napon belül - jogszabály, alapszabály vagy szabályzat megsértésére hivatkozással - a Magyar Ügyvédi Kamara elnökségéhez fellebbezhet.
(8)  A kamara a határozatában foglaltak teljesítését e § rendelkezései szerint ellenőrizheti.
(9)  Ha a (6) bekezdés szerint megállapított kötelességszegés a pénzmosásra vagy terrorizmus finanszírozására utaló adat, tény vagy körülmény felmerülése esetére előírt bejelentési kötelezettség elmulasztása, a kamara elnöksége a bejelentést az ügyvéd helyett megteszi.

(10)  Az ügyvéd köteles a vizsgálat lefolytatását elősegíteni, a kamara felhívásaiban, határozataiban foglaltakat teljesíteni, a helyszíni vizsgálat lefolytatását lehetővé tenni.
(11)  A kamara, a vizsgálóbiztos és a Magyar Ügyvédi Kamara az ellenőrzés során jogosult az ügyvédi titok körébe tartozó adat megismerésére; az ellenőrzésben részt vevő kamarai tagok és alkalmazottak titoktartási kötelezettségére az ügyvéd titoktartási kötelezettségére vonatkozó szabályok megfelelően alkalmazandók.
XVII.  Fejezet208
A TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELET
121. § (1) 209Az igazságügyért felelős miniszter törvényességi felügyeletet gyakorol a területi kamarák és a Magyar Ügyvédi Kamara (a továbbiakban e fejezetben együtt: kamara) működése felett.
(2)2 10 Az igazságügyért felelős miniszter a törvényességi felügyeleti jogkörében ellenőrzi a kamarák alapszabályait, szabályzatait, iránymutatásait és határozatait, továbbá azt, hogy a működésük megfelel-e a jogszabályoknak, az alapszabálynak és a szabályzatoknak.
(3) A törvényességi felügyelet nem terj ed ki olyan ügyre, amelyben bírósági eljárásnak van helye.
122. § (1) 2 11 Ha az igazságügyért felelős miniszter azt állapítja meg, hogy az alapszabály, szabályzat, iránymutatás, határozat vagy a kamarai szerv működése jogszabályba, alapszabályba vagy szabályzatba
ütközik, felhívja az érintett kamarát a jogszabálysértés megszüntetésére.
(2)2 12 Az igazságügyért felelős miniszter felhívja a kamarát a kirendelt ügyvédi jegyzék kiegészítésére, ha az nem felel meg a 36. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
(3)2 13 Az érintett kamara köteles - az igazságügyért felelős miniszter felhívásában megadott határidőn belül - a j ogszabálysértést megszüntetni, vagy egyet nem értéséről az igazságügyért felelős minisztert tájékoztatni.
123. § (1)214 Ha az érintett kamara a jogszabálysértést nem szüntette meg, az igazságügyért felelős miniszter - a felhívásában megadott határidő lejártától számított 30 napon belül - az illetékes
törvényszékhez fordulhat. A bíróság a perben a Pp. általános szabályai szerint jár el.
(2) Ha a bíróság az (1) bekezdés alapján indított eljárás eredményeként a jogszabálysértést megállapítja,
a)      a jogsértő alapszabályt, szabályzatot, iránymutatást és rendelkezést hatályon kívül helyezi, és új eljárás lefolytatását rendeli el,
b)      a működés törvényességének helyreállítása céljából elrendelheti a jogszabálysértően működő kamarai szerv (tisztségviselő) választására jogosult kamarai szerv összehívását,
c)       a jogszabálysértő kamarai szerv (tisztségviselő) működését felfüggesztheti, vagy az ellenőrzésére - a kamarai tagok közül - felügyelő biztost rendelhet ki, feltéve, hogy a kamara működésének törvényessége másképpen nem biztosítható.
124. § (1) A felügyelő biztos köteles a működés törvényességének helyreállítása céljából haladéktalanul összehívni a kamara közgyűlését (teljes ülését). Ha a közgyűlés (teljes ülés) a működés
törvényességét helyreállítja, a kamara más testületi szervének és tisztségviselőinek működése sem függeszthető fel tovább.
(2)  Nem rendelhető ki felügyelő biztosként az, aki a kamarában tisztséget nem viselhet.
(3)  A felügyelő biztos a tevékenységéről és annak eredményéről tájékoztatja a bíróságot, valamint a törvényességi felügyelet gyakorlóját.
(4)  A felügyelő biztos díjazását és költségtérítését a bíróság állapítja meg.
125. § (1) 215 A kamarák az alapszabályukat, szabályzatukat, iránymutatásukat az elfogadástól számított 15 napon belül kötelesek megküldeni az igazságügyért felelős miniszternek.
(2) Az Alapszabály, a területi alapszabály, a szabályzat, a területi szabályzat, az iránymutatás és a területi iránymutatás nem lehet jogszabállyal ellentétes, a jogszabályba ütköző rendelkezése semmis.
XVIII.  Fejezet216
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK


126. § (1) Ez a törvény 1998. július 1-jén lép hatályba, a rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.
(2)217
(3)  Ahol jogszabály az Országos Ügyvédi Kamarát említi, ezen a Magyar Ügyvédi Kamarát kell érteni.
(4)  A jogszabályokban az „egyéni ügyvéd” kifejezés „ügyvéd”, a „társas ügyvédi iroda” kifejezés „ügyvédi iroda” kifejezésre módosul.

127.  §
128.  §
129.  § (1) Az 5. § (2) bekezdése nem érinti a törvény hatálybalépése előtt alkotott jogszabály alapján végzett tevékenységet. (2)220
(3) Az ügyvédi kamarai tagságát országgyűlési képviselői vagy polgármesteri megbízatása miatt szüneteltető ügyvéd a kamarai tisztségét, bizottsági tagságát e megbízatásának lejártáig fenntarthatja, ha arra e törvény hatálybalépése előtt választották meg.
130. § (1)221 (2)222
(3) A törvény hatálybalépése előtt jogerőre emelkedett fegyelmi büntetéshez fűződő hátrányos jogkövetkezményekre a fegyelmi büntetés kiszabásakor hatályban volt jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.
130/A. §— A 2009. december 31. napján ügyvédjelölti névjegyzékben szereplők számára az ügyvédjelölti tevékenység 2013. január 1. napjáig történő folytatásának és az ügyvédjelölti joggyakorlat kamarai igazolásának nem feltétele az, hogy az ügyvédjelöltet foglalkoztató ügyvéd a 96/A. § szerinti jogosultsággal rendelkezzen. Ha azonban a megjelölt időtartam alatt az ügyvédjelölt másik ügyvéddel létesít munkaviszonyt, ennek az ügyvédnek a 96/A. § szerinti jogosultsággal rendelkeznie kell.
131. § (1) 224 Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy rendelettel szabályozza
a)     a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költséget,225
b)     a pártfogó ügyvéd díjazását és a kirendelés ellátásának díját,226
c)      az ügyvédjelölti joggyakorlatot.
(2) 227 a kirendelt ügyvéd óradíját a központi költségvetésről szóló törvényben az Országgyűlés állapítja meg úgy, hogy annak összege az előző évi összegnél nem lehet alacsonyabb.228
132. §
133. §— Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter arra, hogy az európai közösségi jogászok szakmai megnevezéseit, amelyek alatt az ügyvédi szakmai tevékenységet az Európai Közösségek
Tanácsának 77/249/EGK irányelve és az Európai Parlament és a Tanács 98/5/EK irányelve szerint jogosultak folytatni, rendeletben szabályozza.231
133/A. §— Felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg
a)     azoknak az ügyeknek a nyilvántartására vonatkozó szabályokat, amelyekben a 27/B. § szerinti ellenőrzésre kerül sor,233
b)     az okiratok ellenjegyzése során a személyazonosság ellenőrzésével kapcsolatos eljárás részletes szabályait,234
c)      az ügyvédek az alkalmazott ügyvédek az ügyvédjelöltek és a külföldi jogi tanácsadók és az európai közösségi jogászok igazolványára vonatkozó részletes szabályokat,235
d)     a székhely szolgáltatásra vonatkozó részletes szabályokat,236
e)— az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a 12/A. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott kamarai hatósági eljárás lefolytatásáért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét és megfizetésének szabályait.
134. §— Ez a törvény - a végrehajtására kiadott rendelettel együtt - a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:
a)      az Európai Parlament és a Tanács 98/5/EK irányelve az ügyvédi hivatásnak a képesítés megszerzésétől eltérő tagállamokban történő folyamatos gyakorlásának elősegítéséről,
b)      az Európai Közösségek Tanácsának 77/249/EGK irányelve a szolgáltatásnyújtás szabadságának az ügyvédek általi hatékony gyakorlásának elősegítéséről,
c)       az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk


1   Kihirdetve: 1998. III. 16.
2   Megállapította: 2003. évi XI. törvény 1. §. Módosította: 2011. évi CCI. törvény 163. § a).


3      Megállapította: 2007. évi CLXIII. törvény 11. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.


4  Beiktatta: 2003. évi LXXXI. törvény 13. § (1). A korábbi 2007. évi LXI. törvény 34. § (1) bekezdésével másodikként beiktatott h) pontot hatályon kívül helyezte: 2007. évi CXXVI. törvény 445. §.
Hatálytalan: 2008.
I. 1-től.
5  Beiktatta: 2003. évi CXXIX. törvény 406. § (1) j). Hatályos: 2004. V. 1-től. Jelölését módosította: 2006. évi XLIX. törvény 34. §.
6  Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXXI. törvény 19. § e). Hatálytalan: 2011. I. 1-től.
7  Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CXCVII. törvény 162. § (1). Hatálytalan: 2012. III. 1-től.
8  Beiktatta: 2003. évi LXXXI törvény 13. § (2). Hatályos: 2005. I. 1-től.
9  Megállapította: 2004. évi LVII törvény 21. §. Módosította: 2012. évi XXXVI törvény 158. § (10) a).
10   Az első mondat szövegét megállapította: 2007. évi LXIV. törvény 1. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.
11     A második mondat szövegét módosította: 2007. évi LXIV törvény 65. § (1) b).
12   Lásd: 169/2010. (IX. 23.) AB határozat.
13   Az utolsó mondatot beiktatta: 2011. évi CLXXXI törvény 115. § (1). Hatályos: 2012. I. 1-től.
14   Beiktatta: 2009. évi LXXV törvény 15. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
15   Jelölését módosította: 2009. évi LXXV törvény 15. §.
16   Jelölését módosította: 2009. évi LXXV törvény 15. §.
17   Megállapította: 2003. évi XI törvény 2. §. Jelölését módosította: 2009. évi LXXV törvény 15. §.
18   Beiktatta: 2003. évi LXXXI törvény 13. § (3). Jelölését módosította: 2009. évi LXXV. törvény 15. §.
19   Beiktatta: 2005. évi LXXXIII törvény 141. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től.
20   Beiktatta: 2005. évi LXXXIII törvény 141. §. Hatályos: 2005. XI. 1-től. Ezt követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
21   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 16. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


22   Beiktatta: 2007. évi LXIV. törvény 2. §. Hatályos: 2007. VIII. 1-től.
23   Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 16. § (2). Hatályos: 2010. I. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
24   Beiktatva: 2009. évi CXLIX. törvény 66. § (1) alapján. Hatályos: 2010. I. 1-től.
25   Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 16. § (3). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
26   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 16. § (4). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
27   Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 16. § (4). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
28   Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 16. § (4). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
29   Beiktatta: 2007. évi LXIV törvény 3. §. Hatályos: 2007. VIII 1-től.
30   Beiktatta: 2007. évi LXIV törvény 3. §. Hatályos: 2007. VIII 1-től.
31   Módosította: 2007. évi LXIV törvény 65. § (1) b).
32   Módosította: 2007. évi CLI törvény 17. § (4).
33   Megállapította: 2010. évi CXXXVI törvény 1. § (1). Hatályos: 2011. I. 1-től.
34   Megállapította: 2009. évi CXLIX. törvény 66. § (2). Hatályos: 2010. I. 1-től.
35   Megállapította: 2009. évi CXLIX. törvény 66. § (2). Hatályos: 2010. I. 1-től.
36   Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 17. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
37   Megállapította: 2010. évi CXXXVI. törvény 1. § (2). Hatályos: 2011. I. 1-től.
38   Beiktatta: 2007. évi I törvény 115. § (2). Hatályos: 2007. VII 1-től.
39   Beiktatta: 2010. évi CXXXVI. törvény 1. § (3). Hatályos: 2011. I. 1-től.
40   Beiktatta: 2009. évi CXLIX. törvény 66. § (3). Hatályos: 2010. I. 1-től.
41   Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 18. §. Hatályos: 2009. X 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
42   Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV törvény 144. § (2) a). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.


43   Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 19. §. Módosította: 2010. évi CLII. törvény 2. § (39).
44   Megállapította: 2011. évi CLVI. törvény 363. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.
45   Hatályon kívül helyezte: 2005. évi LXXXIII. törvény 339. § 24. Hatálytalan: 2005. XI. 1-től.
46  Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (2) a).
47  Megállapította: 2011. évi CCI. törvény 162. § (1). Hatályos: 2012. I. 1-től.
48  Beiktatta: 2011. évi CCI. törvény 162. § (2). Hatályos: 2012. I. 1-től.
49  Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 20. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
50  Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 21. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
51   Beiktatta: 2009. évi LXXV törvény 21. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
52   Beiktatta: 2009. évi LXXV törvény 21. §. Hatályos: 2009. X 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
53   Módosította: 2012. évi XXXVI törvény 158. § (10) b).
54   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 22. §. Hatályos: 2010. VII 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
55   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 23. §. Hatályos: 2010. VII 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
56  Beiktatta: 2009. évi CXLIX. törvény 66. § (4). Hatályos: 2010. I. 1-től.
57  Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 24. §. Hatályos: 2009. X 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
58  Megállapította: 2003. évi XI törvény 4. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
59  A korábbi alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 2011. évi CXCVII törvény 162. § (1). Hatálytalan: 2012. III 1-től.
60   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 25. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
61   Megállapította: 2001. évi XXXV törvény 33. §. Hatályos: 2001. IX. 1-től. Lásd még: 2001. évi XXXV törvény 2. § 14. és 17. pont.
62   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 5. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
63   Beiktatta: 2003. évi LXXXI törvény 14. §. Hatályos: 2005. I. 1-től.
64   Megállapította: 2008. évi XXX. törvény 60. §. Hatályos: 2008. VII 1-től. Ezt követően indult ügyekben kell alkalmazni.


65   Beiktatta: 2007. évi LXIV. törvény 4. §. Hatályos: 2008. I 1-től.
66   Beiktatta: 2007. évi LXIV. törvény 4. §. Hatályos: 2008. I 1-től.
67   Módosította: 2012. évi LXXXV. törvény 19. §.
68   Beiktatta: 2007. évi LXIV. törvény 4. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.
69   Beiktatta: 2007. évi LXIV törvény 4. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.
70   Beiktatta: 2007. évi LXIV törvény 5. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.
71   Beiktatta: 2007. évi LXIV törvény 5. §. Hatályos: 2008. I. 1-től.
72   Beiktatta: 2003. évi LXXX. törvény 86. § (1). Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (2) c).
73   Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (2) b).
74   Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (2) c).
75   Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 26. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
76   Beiktatta: 2009. évi CXLIX. törvény 66. § (5). Hatályos: 2010. I. 1-től.
77   Módosította: 2011. évi CCI törvény 163. § b).
78   Beiktatta: 2009. évi LXXV törvény 27. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
79   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 28. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
80   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 28. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
81   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 29. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
82   Beiktatta: 2009. évi LXXV törvény 29. §. Hatályos: 2009. X 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
83   Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 30. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
84   Megállapította: 2007. évi LXIV törvény 6. §. Hatályos: 2007. VIII 1-től.
85   Megállapította: 2007. évi LXIV törvény 6. §. Hatályos: 2007. VIII 1-től.


86   Módosította: 2007. évi CLI törvény 17. § (4).
87   Megállapította: 2010. évi CXXXVI. törvény 2. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.
88   Megállapította: 2010. évi CXXXVI. törvény 3. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.
89   Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 31. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
90   Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 31. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
91   Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 31. § (3). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
92   Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (2) d). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
93   Módosította: 2007. évi LXIV. törvény 65. § (1) b).
94   Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (2) d).
95   Beiktatta: 2003. évi XI. törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
96   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 32. §. Módosította: 2011. évi CCI törvény 163. § c).
97   Megállapította: 2007. évi I törvény 115. § (3). Hatályos: 2007. VII 1-től.
98   Módosította: 2007. évi LXIV. törvény 66. § (1) a), 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) e), 2011. évi CCI törvény 163. § d).
99   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 33. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
100   Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) f).
101    Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 33. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
102   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 34. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től.
103   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
104   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 34. § (1). Módosította: 2011. évi CCI törvény 163. § d).
105   Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 34. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
106   Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) g), h).
107   Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) i).


108   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
109   Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (2) g), 2011. évi CCI törvény 163. § d).
110    Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (2) e). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
111      Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
112    Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (2) f). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
113    Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
114    Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 35. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
115    Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) k).
116   Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) j).
117   Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) j).
118    Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) j).
119    Beiktatta: 2007. évi LXIV. törvény 7. § (1). Hatályos: 2007. VIII 1-től.
120   Beiktatta: 2007. évi LXIV. törvény 7. § (1). Hatályos: 2007. VIII 1-től.
121    Megállapította: 2007. évi LXIV. törvény 7. § (2). Hatályos: 2007. VIII 1-től.
122   Beiktatta: 2007. évi CLI törvény 17. § (2). Hatályos: 2007. XII 21-től.
123   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
124   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
125   Megállapította: 2010. évi CXXXVI törvény 4. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.
126   Módosította: 2011. évi CCI törvény 163. § d).
127   Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) j).
128   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.


129   Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (2) g). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
130   Beiktatta: 2003. évi XI. törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
131    Beiktatta: 2003. évi XI. törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
132   Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (2) i).
133   Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (2) h). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
134   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
135   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
136   Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) j).
137   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 36. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
138   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
139   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
140   Módosította: 2011. évi CCI törvény 163. § e).
141    Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) g), 2011. évi CCI törvény 163. § d).
142   Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 37. §. Módosította: 2011. évi CCI törvény 163. § d).
143   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
144   Megállapította: 2010. évi CXXXVI törvény 5. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.
145   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
146   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
147   Megállapította: 2004. évi LXIX. törvény 16. § (4). Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) l).
148   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) g).
149   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
150   Módosította: 2009. évi LXXV törvény 143. § (2) m).


151    Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (2) m).
152   Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (2) m).
153   Megállapította: 2004. évi LXIX. törvény 16. § (5). Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (2) m), n).
154   Beiktatta: 2003. évi XI. törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
155   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 6. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének napjától.
156   Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 38. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
157   Számozását módosította: 2003. évi XI törvény 6. §.
158   Módosította: 2007. évi CLI törvény 17. § (4).
159   Megállapította: 2010. évi CXXXVI törvény 6. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.
160   Módosította: 2003. évi XI törvény 11. § (2).
161    Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 39. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
162   Számozását módosította: 2003. évi XI törvény 6. §.
163   Módosította: 2007. évi CLI törvény 17. § (4).
164   Megállapította: 2010. évi CXXXVI. törvény 7. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.
165   Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 40. §. Hatályos: 2010. I. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
166   Beiktatta: 2009. évi LXXV törvény 41. §. Hatályos: 2010. I. 1-től.
167   Beiktatta: 2009. évi LXXV törvény 41. §. Hatályos: 2010. I. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
168   Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXXVI. törvény 9. §. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.
169   Beiktatta: 2009. évi LXXV törvény 42. §. Hatályos: 2010. I. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
170   Megállapította: 2010. évi CXXXVI. törvény 8. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.
171    Megállapította: 2009. évi LXXV törvény 43. § (1). Hatályos: 2010. I. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


172    Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 43. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
173    Megállapította: 2009. évi LXXV. törvény 43. § (3). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
174   Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (2) i). Hatálytalan: 2010. I. 1-től.
175    Számozását módosította: 2003. évi XI. törvény 6. §.
176   Módosította: 2011. évi CCI. törvény 163. § f).
177   Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 142. §. Módosította: 2011. évi CCI. törvény 163. § g).
178    Megállapította: 2003. évi XI. törvény 7. § (1). Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének
napjától.
179    Megállapította: 2003. évi XI. törvény 7. § (2). Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének
napjától.
180   Beiktatta: 2007. évi CXXXVI. törvény 51. § (1). Hatályos: 2007. XII. 15-től.
181    Módosította: 2010. évi CLII. törvény 2. § (39).
182   Módosította: 2010. évi CLII. törvény 2. § (39).
183   Számozását módosította: 2003. évi XI. törvény 6. §.
184   Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CCII. törvény 32. § (1) g). Hatálytalan: 2012. I. 1-től.
185   Beiktatta: 2003. évi LXXXI. törvény 15. §. Hatályos: 2005. I. 1-től.
186   Beiktatta: 2007. évi LXIV. törvény 8. §. Hatályos: 2007. VIII. 1-től.
187   Beiktatta: 2007. évi CXXXVI. törvény 51. § (2). Hatályos: 2007. XII. 15-től.
188   Beiktatta: 2009. évi LXXV törvény 44. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
189   Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 44. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
190   Jelölését módosította: 2009. évi LXXV. törvény 44. §.
191    Lásd: 2/2006. (III. 20.) Magyar Ügyvédi Kamara Szabályzata. Megjelent: Igazságügyi Közlöny 2006/7.
192   Megállapította: 2003. évi XI. törvény 8. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének


napjától.
193   Beiktatta: 2007. évi CXXXVI. törvény 51. § (3). Hatályos: 2007. XII. 15-től.
194   Jelölését módosította: 2007. évi CXXXVI. törvény 51. § (3).
195   Számozását módosította: 2003. évi XI törvény 6. §.
196   Beiktatta: 2007. évi LXIV. törvény 9. §. Hatályos: 2007. VIII 1-től.
197   Beiktatta: 2007. évi LXIV törvény 9. §. Hatályos: 2007. VIII 1-től.
198   Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 45. §. Hatályos: 2010. I. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
199   Módosította: 2007. évi LXIV. törvény 66. § (1) a).
200   Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXIV. törvény 65. § (4). Hatálytalan: 2008. VII 1-től.
201    Módosította: 2009. évi LXXV. törvény 143. § (2) p).
202   Számozását módosította: 2003. évi XI törvény 6. §.
203   Megállapította: 2003. évi XI törvény 9. §. Hatályos: a Magyar Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló nemzetközi szerződést kihirdető törvény hatálybalépésének
napjától.
204   Beiktatta: 2007. évi CXXXVI. törvény 51. § (4). Hatályos: 2007. XII 15-től.
205   Beiktatta: 2007. évi CXXXVI. törvény 51. § (4). Hatályos: 2007. XII 15-től.
206   Beiktatta: 2007. évi CXXXVI. törvény 51. § (4). Hatályos: 2007. XII 15-től.
207   Lásd: 2007. évi CXXXVI. törvény 45. § (4)-(5).
208   Számozását módosította: 2007. évi CXXXVI. törvény 51. § (4).
209   Módosította: 2006. évi CIX. törvény 173. § (4) g).
210   Módosította: 2006. évi CIX. törvény 173. § (4) g).
211    Módosította: 2006. évi CIX. törvény 173. § (4) g).
212   Módosította: 2006. évi CIX. törvény 173. § (4) g).


213   Módosította: 2006. évi CIX. törvény 173. § (4) g).
214   Megállapította: 2005. évi LXXXIII. törvény 143. §. Módosította: 2006. évi CIX. törvény 173. § (4) g), 2011. évi CCI. törvény 163. § g).
215   Módosította: 2006. évi CIX. törvény 173. § (4) g).
216   Számozását módosította: 2007. évi CXXXVI törvény 51. § (4).
217   Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII törvény 2. § 355. Hatálytalan: 2007. VII 1-től.
218   Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII törvény 2. § 355. Hatálytalan: 2007. VII 1-től.
219   Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (2) j). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
220   Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (2) k). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
221    Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII törvény 2. § 355. Hatálytalan: 2007. VII 1-től.
222   Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LXXV. törvény 144. § (2) l). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
223   Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 46. §. Hatályos: 2010. I. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
224   Megállapította: 2007. évi CLI törvény 17. § (3). Hatályos: 2007. XII 21-től.
225   Lásd: 32/2003. (VIII 22.) IM rendelet.
226   Lásd: 7/2002. (III 30.) IM rendelet.


227


Beiktatta: 2003. évi LXXX. törvény 86. § (2). Hatályos: 2003. XI. 7-től.


228   Az óradíj 2004. január 1-jétől 3000 forint. Lásd: 2003. évi CXVI törvény 54. § (3), 2004. évi CXXXV. törvény 58. § (4), 2005. évi CLIII. törvény 61. § (4), 2006. évi CXXVII törvény 58. § (4), 2007. évi
CLXIX. törvény 58. § (4), 2008. évi CII. törvény 56. § (4), 2009. évi CXXX. törvény 73. § (4), 2010. évi CLXIX. törvény 61. § (4), 2011. évi CLXXXVIII törvény 58. § (4).
229   Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII törvény 2. § 355. Hatálytalan: 2007. VII 1-től.
230   Beiktatta: 2003. évi XI törvény 10. §. Módosította: 2006. évi CIX. törvény 173. § (4) g).
231    Lásd: 1/2004. (I 8.) IM rendelet, 18/2007. (III 19.) IRM rendelet.
232   Megállapította: 2007. évi CXXVI törvény 416. § (2). Hatályos: 2007. XI 17-től.
233   Lásd: 54/2007. (XII 21.) IRM rendelet.


Lásd: 54/2007. (XII. 21.) IRM rendelet.
Lásd: 13/2008. (VI 24.) IRM rendelet.
Lásd: 49/2007. (XI 14.) IRM rendelet.
Beiktatta: 2009. évi LXXV. törvény 47. §. Hatályos: 2009. X. 1-től.
Megállapította: 2007. évi I törvény 115. § (4). Hatályos: 2007. VII 1-től.