Az általános forgalmi adóról ~ 197-204.§ -ig


Hatály: 2013.I.1. ~ £j* jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli.
2007. évi CXXVII. törvény
az általános forgalmi adóról 1


Az Országgyűlés

-  figyelemmel az államháztartás feladatainak ellátásához szükséges állandó, nem konjunktúraérzékeny és értékálló bevétel biztosítására,
-  figyelemmel az árutermelő piacgazdaság igényeit kielégítő versenysemleges adórendszer működtetésének követelményeire,
-   figyelemmel Magyarországnak az Európai Unióban tagállamként való részvételére, különös tekintettel az ebből fakadó, az általános forgalmi adózás területén jelentkező jogharmonizációs kötelezettségekre, valamint
tekintetbe véve az általános forgalmi adózás 1988-as bevezetése óta szerzett tapasztalatokat is, az általános forgalmi adózás szabályairól a következő törvényt alkotja:2






XIV. Fejezet MEZŐGAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ ADÓALANYRA VONATKOZÓ KÜLÖNÖS SZABÁLYOK
Mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany jogállása



197. § (1) A mezőgazdasági tevékenységet egészben vagy meghatározó részben folytató adóalany jogállására, aki (amely)212
a)     a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény (a továbbiakban: Kkv.) rendelkezései szerint egyúttal mikro- és önálló vállalkozás is, vagy annak minősülne, ha a Kkv. hatálya alá tartozna, és
b)     gazdasági céllal belföldön telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van belföldön, ilyen minőségében e fejezet rendelkezései alkalmazandók (a továbbiakban: mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany), feltéve, hogy nem élt jogállása megváltoztatásának jogával.

(2)   Abban az esetben, ha az adóalany a tárgyév július 1. napján már nem minősül az (1) bekezdés a) pontjának értelmében mikro- és önálló vállalkozásnak, jogállása - az egyéb feltételek teljesülésétől függetlenül - legkésőbb a tárgyév december 31. napjával megszűnik.
(3)   Abban az esetben, ha az adóalany

a)   él az (1) bekezdésben említett választási jogával, illetőleg
b) jogállása a (2) bekezdés szerint megszűnik, a választás, illetőleg a megszűnés évét követő második naptári év végéig az adóalanyt nem illeti meg az e fejezetben szabályozott jogállás.
198. § (1) 213 E fejezet alkalmazásában mezőgazdasági tevékenység:
a)     a 7. számú melléklet I. részében felsorolt termékek termelése és feldolgozása, feltéve, hogy azt az adóalany saját vállalkozásában végzi;
b)     a 7. számú melléklet II. részében felsorolt szolgáltatások nyújtása, feltéve, hogy azok teljesítéséhez az adóalany saját vállalkozásának tárgyi eszközeit, egyéb termelési eszközeit és tényezőit használja, egyéb módon hasznosítja, amelyek rendeltetésük szerint szokásosan az a) pontban említettek megvalósítását szolgálják; valamint
c) az a) és b) pont alá tartozó termékek értékesítése, szolgáltatások nyújtása után kompenzációs felár megtéríttetésére tarthat igényt.
(2)2 14 E fejezet alkalmazásában mezőgazdasági tevékenységet meghatározó részben folytató adóalanynak minősül az az adóalany, akinek (amelynek) a mezőgazdasági tevékenységen kívüli tevékenységéből
származó - adót is tartalmazó - éves bevétele időarányosan nem haladja meg az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárt, illetve az az adóalany, akinek (amelynek) a mezőgazdasági tevékenységen kívüli tevékenységéből származó - adót is tartalmazó - éves bevétele időarányosan meghaladja ugyan az alanyi adómentesség választására jogosító értékhatárt, azonban a mezőgazdasági tevékenységből származó - kompenzációs felárat is tartalmazó - éves bevétele időarányosan több, mint az egyéb tevékenységéből származó - adót is tartalmazó - időarányos éves bevétele.
199. § (1) A mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany e tevékenysége körében:
a)     adófizetésre nem kötelezett;
b)  előzetesen felszámított adó levonására nem jogosult. (2) A mezőgazdasági tevékenység folytatásának időszakában keletkezett és az e tevékenységéhez kapcsolódó előzetesen felszámított adóra az adóalany jogállása megváltozását követően sem alapíthat
adólevonási jogot.
Kompenzációs felár megtéríttetése iránti igény
200. § (1) A kompenzációs felár megtéríttetése iránti igény érvényesíthetőségének személyi feltétele, hogy a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője
a)    belföldön nyilvántartásba vett adóalany legyen, aki (amely) egyúttal nem mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany; vagy
b)    a Közösség valamely más tagállamában vagy harmadik államban nyilvántartásba vett adóalany legyen, aki (amely) egyúttal nem minősül ezen állam joga szerint olyan adóalanynak, akinek (amelynek) jogállása tartalmában megfelel a Héa-irányelv XII. címének 2. fejezetében foglaltaknak

(2)   A kompenzációs felár megtéríttetése iránti igény érvényesíthetőségének tárgyi feltétele, hogy a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása a 2. § a) pontja szerint történjen.
(3)   Az egyéb feltételek teljesítésének sérelme nélkül a kompenzációs felár megtéríttetése iránti igény érvényesíthető abban az esetben is, ha a termék értékesítése a Közösség valamely más tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személynek történik, feltéve, hogy a Közösség azon tagállamában, ahol a termék a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor van, a nem adóalany jogi személynek e beszerzése után adót kell fizetnie e tagállam joga szerint.215
Kompenzációs felár megállapítása és áthárítása
201. § (1) A kompenzációs felár alapjának megállapítása során e törvénynek az adó alapjára vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
(2) A kompenzációs felár mértéke a kompenzációs felár alapjának:
a)     12 százaléka a 7. számú melléklet I. részének A. pontjában felsorolt termékek esetében;
b)     7 százaléka a 7. számú melléklet I. részének B. pontjában felsorolt termékek, valamint a 7. számú melléklet II. részében felsorolt szolgáltatások esetében
202. § (1) A mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany a kompenzációs felárat terméke értékesítésének, szolgáltatása nyújtásának teljesítésével hárítja át.
(2)  Az (1) bekezdésben említett jog gyakorlása érdekében a mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany, ha termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása
a)     a 200. § (1) bekezdésének a) pontjában említett adóalany részére történik, személyesen rendelkeznie kell a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője által a nevére szólóan, magyar nyelven kibocsátott, az ügylet teljesítését tanúsító felvásárlási okirat példányával, egyúttal mentesül a számlakibocsátási kötelezettség alól;
b)     az a) pont alá nem tartozó más személy, szervezet részére történik, számlakibocsátási kötelezettségének úgy tesz eleget, hogy

u)           a 169. § h) pontjában megjelölt adat helyett a kompenzációs felár alapját,
v)            a 169. § i) pontjában megjelölt adat helyett az alkalmazott kompenzációs felár mértékét [201. § (2) bekezdése],
w) a 169. § j) pontjában megjelölt adat helyett az áthárított kompenzációs felárat tünteti fel.
(3)  A (2) bekezdés a) pontjában említett felvásárlási okirat kötelező adattartalma a következő:
a)       a felvásárlási okirat kibocsátásának kelte;
b)       a felvásárlási okirat sorszáma, amely a felvásárlási okiratot kétséget kizáróan azonosítja;
c)        a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának, valamint a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének neve, címe és adószáma;
d)       az értékesített termék megnevezése, és az annak jelölésére legalább az e törvényben alkalmazott vtsz., továbbá mennyisége, illetőleg a nyújtott szolgáltatás megnevezése, továbbá mennyisége, feltéve, hogy az természetes mértékegységben kifejezhető;
e)        a teljesítés időpontja, ha az eltér a felvásárlási okirat kibocsátásának keltétől;
f)     a kompenzációs felár alapja, továbbá az értékesített termék kompenzációs felár nélküli egységára, illetőleg a nyújtott szolgáltatás kompenzációs felár nélküli egységára, ha az természetes mértékegységben kifejezhető, valamint az alkalmazott árengedmény, feltéve, hogy azt az egységár nem tartalmazza;
g) az alkalmazott kompenzációs felár mértéke;
h) az áthárított kompenzációs felár;
i) a termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának, valamint a termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybevevőjének aláírása.
(4)  Az okirattal kapcsolatos, a (2) és (3) bekezdésben nem szabályozott kérdésekben egyebekben e törvénynek a számlázásra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy felvásárlási
okirat esetében
a)     a kibocsátási kötelezettségről kizárólag a termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője saját maga gondoskodhat;
b)     a 159., 164., 165. és 176. §-ok nem alkalmazhatók.
Kompenzációs felár előzetesen felszámított adóként történő figyelembevétele
203. § A mezőgazdasági tevékenységet folytató adóalany által - a kompenzációs felár megtéríttetése iránti igény érvényesítése érdekében - áthárított kompenzációs felár a 120. § a) pontja szerint, mint
előzetes felszámított adó vehető figyelembe.
Előzetesen felszámított adó levonása, visszaigénylése
204. § (1) A 203. § szerint megállapított előzetesen felszámított adóra a 200. § (1) bekezdésének a) pontjában említett termék beszerzője, szolgáltatás igénybevevője adólevonási jogot alapíthat.
(2) Az (1) bekezdésben említett jog gyakorlására egyebekben az előzetesen felszámított adó levonására vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy
a)     az adólevonási j og a kompenzációs felárral növelt ellenérték maradéktalan megtérítésekor keletkezik;
b)     a 202. § (2) bekezdésének a) pontjában említett esetben az adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltétele az, hogy az adóalany személyes rendelkezésére álljon az általa kibocsátott felvásárlási okirat másodlati példánya.


Navigáció:

Visszalépés a  Törvénytár: Az általános forgalmi adóról - fejezetek választása oldalra