A közigazgatási hatósági eljárás - Záró rendelkezések


XI. Fejezet Záró rendelkezések
170. § Ha az ügyfél a jogerős vagy végrehajtható közigazgatási határozatban megállapított tilalmat vagy kötelezettséget oly módon szegi meg, hogy magatartása az e törvény alapján kiszabott eljárási
bírságon túl közigazgatási anyagi jogszabályban megállapított bírságot, illetve szabálysértési, büntetőjogi vagy kártérítési felelősséget von maga után, az e törvény szerinti eljárási bírság megfizetése nem
mentesíti őt magatartásának egyéb jogkövetkezményei alól.
Átmeneti rendelkezések
171. §— (1) E törvény rendelkezéseitől a 2005. július 1-je előtt jogszabályban kihirdetett nemzetközi szerződés eltérhet.
(2)     659 A (3)-(9) bekezdésben foglalt kivétellel
a)     e törvény rendelkezéseit a törvény,
b)     e törvénynek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi LXXXIII. törvény Tizenkettedik fejezetével módosított rendelkezéseit az e rendelkezések,
c)      e törvénynek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvénnyel módosított rendelkezéseit e törvény,
d)     e törvénynek a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 58. alcímével módosított rendelkezéseit az e rendelkezések,
e)      a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CLXXIV törvény (a továbbiakban: Módtv.) 45-53. §-ával módosított rendelkezéseit az e rendelkezések
hatálybalépését követően indult ügyekben és megismételt elj árásokban kell alkalmazni.
(3)  E törvénynek a Módtv. 46. §-ával megállapított 91. § (2) bekezdése szerinti ellenőrzési jelentést első alkalommal az e rendelkezés hatálybalépését követő ellenőrzési időszak elteltével kell elkészíteni és közzétenni.
(4)  E törvénynek a Módtv. 46. §-ával megállapított VIII. Fejezetét kell alkalmazni az e rendelkezés hatálybalépésekor még meg nem indult végrehajtási eljárásokra is.
(5)  E törvénynek a Módtv. 46. §-ával megállapított 169/H. §-át az e rendelkezés hatálybalépését követően elkövetett jogsértésekre kell alkalmazni.
(6)  E törvénynek a Módtv. 46. §-ával megállapított X/A. Fejezete szerinti eljárás a Módtv. hatálybalépését megelőzően elkövetett jogsértések tekintetében az e rendelkezés hatálybalépését követő harminc napon belül indítható.
(7)6 60 E törvénynek a Módtv. 47. §-ával megállapított, az elektronikus kapcsolattartásra és elektronikus ügyintézésre vonatkozó rendelkezéseit az e rendelkezések hatálybalépésekor folyamatban lévő elj árásokban is alkalmazni kell.
(7a) 661 A 2012. március 31-én elektronikus kapcsolattartás, valamint elektronikus ügyintézés biztosítására köteles hatóságok 2012. december 31-ig kötelesek
a) az elektronikus kapcsolattartás, illetve az elektronikus ügyintézés lehetőségét a 2012. március 31-én hatályos szabályoknak megfelelően biztosítani, mindaddig, amíg az e törvénynek való megfelelést nem


biztosítják,
b) megteremteni az e törvénynek való megfelelés feltételeit.
(7b) 662 A 2012. március 31-én létező ügyfélkapu 2012. április 1-jét követően is fennmarad, az ügyfélkapuval rendelkező természetes személyek adatait az ügyfélkapu regisztrációs adatbázist kezelő szerv az ügyfélkapu regisztrációs adatbázisban kezeli tovább, kivéve, ha a természetes személy az ügyfélkapu és az ahhoz kapcsolódó személyes adatai törlését az ügyfélkapu regisztrációs adatbázist kezelő szervtől kéri.
(8)663 A Módtv. 47. §-ának hatálybalépésekor már nyújtott nem engedélyköteles elektronikus ügyintézési szolgáltatások tekintetében e törvénynek a Módtv. 47. §-ával megállapított rendelkezéseit 2013. január 1-jétől kell alkalmazni. Az ilyen szolgáltatásokat a felügyeletnek 2013. január 1-jéig kell bejelenteni.
(9)664 A Módtv. 47. §-ának hatálybalépésekor már nyújtott engedélyköteles elektronikus ügyintézési szolgáltatás 2013. január 1. napjától akkor folytatható, ha a szolgáltatást nyújtó az e törvény szerinti engedélyt eddig az időpontig megszerezte.
171/A. §— Ahol jogszabály az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV törvényt említi, ott a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényt, ahol államigazgatási eljárást említ, ott közigazgatási hatósági eljárást, ahol államigazgatási határozatot, azon közigazgatási hatósági döntést kell érteni.
Értelmező rendelkezések
172. §— E törvény alkalmazásában:
a)      elektronikus igazolás: valamely tény, állapot vagy egyéb adat, illetve az ügyfél adatainak vagy jogainak igazolására szolgáló elektronikus okirat, amelyet a hatóság vagy más szervezet abból a célból állít ki, hogy az abban foglaltakat e törvény hatálya alá tartozó elj árásban az ügyfél vagy a hatóság felhasználj a,
b)      elektronikus levél: az egyedi levelezési címek között levelezőprogram segítségével küldhető és fogadható adategyüttes,
c)       elektronikus ügyintézés: azok az eljárási cselekmények, amelyek során az ügyfél vagy az ügyintézést biztosító szerv elektronikus nyilatkozatot tesz, vagy az ügyintézést biztosító szerv az ügyfél vagy más ügyintézést biztosító szerv nem elektronikus nyilatkozatát elektronikus nyilatkozattá alakítja át és azt az eljárás során felhasználja,
d)      elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos szolgáltatás:

oo)       a hatóság által az elektronikus ügyintézés megvalósítása érdekében kialakított informatikai háttér tekintet nélkül arra, hogy az informatikai háttér biztosítása során harmadik fél szolgáltatásait igénybe vette-e és milyen mértékben, vagy
pp)       a da) pontban meghatározott eseten kívül jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet által a hatóság vagy az ügyfél számára az elektronikus ügyintézés megvalósítása vagy használata érdekében ingyenesen vagy ellenérték fejében nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatás,

e)       az eljárás egyéb résztvevői: a tanú, a hatósági tanú, a szakértő, a tolmács, a szemletárgy birtokosa, az ügyfél képviselője és a hatósági közvetítő,
f)    életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet: egy vagy több embert az élet elvesztésével, illetve a testi épség vagy az egészség súlyos károsításával, továbbá a természeti vagy az épített környezet, valamint az anyagi javak jelentős vagy helyrehozhatatlan károsodásával közvetlenül fenyegető rendkívüli helyzet, állapot vagy esemény, amelynek megelőzése vagy káros hatásainak elhárítása hatósági intézkedést igényel,
g)  hivatás gyakorlásához kötött titok: különösen az orvosi, ügyvédi, közjegyzői, lelkészi-egyházi személyi hivatás gyakorlásához kötött titok,
h) hozzátartozó: az egyeneságbeli rokon és annak házastársa; az örökbe fogadó és a nevelőszülő; az örökbe fogadott és a nevelt gyermek; a testvér, a házastárs, az élettárs; a házastársnak, az élettársnak egyeneságbeli rokona, testvére és a testvér házastársa,
i) irat, okirat, közokirat, magánokirat: a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti irat, okirat, közokirat és magánokirat, j) szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás: az alábbi elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos szolgáltatások:
1.     az ügyfél ügyintézési rendelkezésének nyilvántartása,
2.     az ügyfél időszaki értesítése az elektronikus ügyintézési cselekményekről,
3.     az ügyfél adataiban bekövetkező változás átvezetése,
4.     összerendelési nyilvántartás vezetése,
5.     azonosítási szolgáltatás,
6.     kézbesítési szolgáltatás,
7.     elektronikus dokumentumtárolási szolgáltatás,


8.     hitelesítés-szolgáltatás,
9.     nyilatkozattételi jogosultsággal kapcsolatos elektronikus igazolás szolgáltatása, 
10.6 67 hozzáférés az elektronikus iratkezelő rendszerhez,

11. 668 hozzáférés biztosítása elektronikus nyilvántartások adataihoz,
12. 669 hozzáférés biztosítása az informatikai rendszer működésével kapcsolatos adatokhoz,

13.     elektronikus irat hiteles papír alapú irattá alakítása,
14.     papír alapú irat átalakítása hiteles elektronikus irattá,
15.     elektronikus iratról hiteles elektronikus másolat készítése,
16.     elektronikus iratról hiteles, más formátumú elektronikus másolat készítése, 
17.6 70 elektronikus iratok kezelése,

18.  a hatóság informatikai rendszeréhez automatikus adatelérési felület (hozzáférés) biztosítása más hatóság számára,
19.  biztonságos elektronikus igazolási szolgáltatás,
20.  iratérvényességi nyilvántartás vezetése,
21.  elektronikus tájékoztatási szolgáltatás,
22.  671 elektronikus dokumentum titkosítása,
23.  672 elektronikus űrlapok kezelése,
24.6 73 elektronikus aláírás ellenőrzési szolgáltatás,
25.6 74 informatikai háttér szolgáltatása,
26.6 75 azonosításra visszavezetett dokumentumhitelesítés,
27.6 76 elektronikus fizetési és elszámolási rendszer,
28. 677 az e törvényben vagy e törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásként nevesített további elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos szolgáltatás,
k) szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltató:
ka) a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások elemeit saját ügyfelei számára nyújtó, illetve saját belső működése körében biztosító hatóság,
kb) a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatást más hatóság ügyfelei számára is nyújtó hatóság,
kc) a hatóságnak nem minősülő olyan személy, aki a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatást ügyfelek vagy hatóságok számára ingyenesen vagy ellenérték fej ében elérhetővé teszi,
l) törvény által védett titok: a minősített adat, továbbá az üzleti, a bank-, a biztosítási, az értékpapír-, a pénztártitok, valamint a magántitok,
m) ügyintézési rendelkezés: az ügyfélnek az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott tartalmú, a jogszabályban rendszeresített űrlap szerinti formában tett és a jogszabályban kijelölt szerv (a továbbiakban: nyilvántartó szerv) által nyilvántartásba vett rendelkezése,
n) üzemzavar: az ügyfél és a hatóság, valamint a hatóságok egymás közötti elektronikus úton történő kapcsolattartása során felmerült, az elektronikus kapcsolattartás eszközéül használt informatikai rendszer átmeneti vagy tartós meghibásodása, valamint karbantartásának időtartama, ami miatt az informatikai rendszerek nem tudják biztosítani az elektronikus tájékoztatást, az elektronikus úton történő kapcsolattartást, valamint az elektronikus irat feltöltését, letöltését, továbbítását,
o)678 médiatartalom-szolgáltató: a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény szerinti médiatartalom-szolgáltató.
Hatálybalépés


173. § (1) Ez a törvény - a (2) és (3) bekezdésben meghatározott kivétellel - 2005. november 1-jén lép hatályba. (2) A 109. § (2) bekezdése 2006. január 1-jén lép hatályba.679 

(3)-(4)680 


Felhatalmazás


174. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg:
aj- a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság véleményének kikérésével - a nemzetbiztonsági szolgálatok által közzéteendő adatok körét, b)— az elektronikus kapcsolattartás részletes eljárási szabályait,683
cj68£ a hatósági közvetítők tevékenységére, a hatósági közvetítővé válás feltételeire és a hatósági közvetítő kiválasztására vonatkozó szabályokat,685 4)a költségmentesség megállapításának szabályait,
e)6Sl
/)a hatósági tevékenység felügyeletének rendjét,
gja 15. § (5) bekezdésében meghatározott szervezeteknek az eljárásba való bekapcsolódásuk érdekében vezetett elektronikus adatbázis létrehozására, vezetésére és az adatbázis alapján történő értesítésre vonatkozó szabályokat,690
A,)az eljárás irataiban lévő személyes és védett adatok megismerhetetlenné tételéért, valamint az ilyen módon kivonatolt iratokról való másolat készítéséért fizetendő költségtérítés mértékét és a költségtérítés megfizetésének szabályait692
(2)6 93 Felhatalmazást kap a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter arra, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg a közigazgatási hatósági eljárásban közreműködő hatósági közvetítők és tolmácsok, az államháztartásért felelős miniszterrel, a társadalmi esélyegyenlőség előmozdításért felelős miniszterrel, valamint a társadalmi felzárkózásért felelős miniszterrel egyetértésben a jeltolmácsok díjazására vonatkozó szabályokat.694
(3) Felhatalmazást kap
b)-c)6^
4)a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, hogy az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével rendeletben állapítsa meg a tanú és a hatósági tanú által felszámítható költségekre vonatkozó részletes szabályokat,698
e)— a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a közigazgatási hatósági eljárás során lefoglalt dolgok tárolásának és értékesítésének részletes szabályait,700
/)a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a hatósági letét részletes szabályait.702
(4)7 03 Felhatalmazást kapnak a feladatkörrel rendelkező miniszterek, hogy rendeletben határozzák meg azon jogszabályi rendelkezések körét, amelyek megsértése esetén a 94. § (2) bekezdés b) pontja alkalmazásának van helye.704
(5)7 05 Felhatalmazást kap a közigazgatás-fejlesztésért felelős miniszter arra, hogy a közérdekű munka végrehajtásának, a közérdekű munka foglalkoztatói nyilvántartás részére történő adatközlés formájának és módjának, valamint az adatközlés rendjének, a közérdekű munka foglalkoztatói nyilvántartását vezető szerv által teljesített adatszolgáltatás rendjének részletes szabályait - a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben - állapítsa meg.706
174/A. §— (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben a közigazgatási hatósági eljárásokban708
a)     közreműködő szakhatóságokat kijelölje,709
b)     meghatározza a szakhatóságnak azt a hatáskörét, amelynek keretei között az állásfoglalását kialakítja, ezek között710

u)            az egyedi szakhatósági előírás vagy feltétel tartalmi követelményeit,7 11
v)             a szakhatóság által a szakhatósági állásfoglalás kialakítása során vizsgált szempontokat, továbbá712
c)  meghatározza a szakhatósági közreműködésre, az ügyben érdemi döntésre jogosult hatóság és a szakhatóság közötti együttműködésre vonatkozó részletes eljárási szabályokat.713
(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki a végrehajtást foganatosító szervet és a külföldi határozat végrehajtására irányuló megkereséssel kapcsolatban intézkedésre jogosult szervet
vagy szerveket.714
(3)     715 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a kormányablakot vagy kormányablakokat rendeletben jelölje ki, valamint meghatározza feladat- és hatáskörüket.716
175. §— (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben jelölje ki
a)     az elektronikus ügyintézési felügyeletet,718
b)     az ügyintézési rendelkezést nyilvántartó szervet,719
c)      az állam által kötelezően nyújtandó szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások szolgáltatóit,720 í#— az ügyfélkapu regisztrációs szervet vagy szerveket,e)— az ügyfélkapu regisztrációs adatbázist kezelő szervet vagy szerveket. (2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza


a)      az elektronikus ügyintézés és az elektronikus kapcsolattartás részletes szabályait,723
b)      a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatás igénybevételének részletes szabályait,724
c)       az elektronikus ügyintézési felügyelet és a 161. § (5) bekezdése szerinti szakhatóság hatáskörét és eljárását,725
d)      a hatóság azonosításával kapcsolatos részletes követelményeket,726
e)       az elektronikus iratok kezelésével és megőrzésével kapcsolatos sajátos követelményeket,727
f)    a biztonsági szintek meghatározásának szabályait és az elfogadott biztonsági szintek meghatározását a hatóság esetén,728
g)  a kormányzati hitelesítés-szolgáltató működésének részletes szabályait, valamint729 h) az elektronikus ügyintézés céljaira felhasználható elektronikus aláírásokra, az elektronikus aláíráshoz tartozó tanúsítványokra, illetve az azokkal összefüggésben nyújtott elektronikus aláírással
kapcsolatos szolgáltatásokra vonatkozó sajátos követelményeket.
(3) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza
a)       az írásbelinek nem minősülő elektronikus nyilatkozat írásbelinek minősülő elektronikus nyilatkozattá történő átalakításának, elektronikus iratról hiteles papír alapú kiadmány vagy másolat készítésének papír alapú iratról hiteles elektronikus másolat készítésének részletes szabályait,730
b)       az ügyintézési rendelkezés tételének és nyilvántartásba vételének részletes szabályait,731
c)        az azonosítási hibából eredő kockázat és a biztonsági szintek közötti kapcsolatot, az azonosítási hiba bekövetkezéséből származó lehetséges kár jellege és súlyosságának mérlegelése során figyelembe veendő részletes szempontokat,
d)       a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások részletes követelményeit, a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásnyújtás részletes eljárási rendjét, valamint a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatásnyújtásra vonatkozó szervezési feltételeket,732
e)        a szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltató által teljesítendő személyi és pénzügyi feltételeket,733
f)    az elektronikus ügyintézési szolgáltatás engedélyezéséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, valamint a díj megfizetésével, beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával és csökkentésével kapcsolatos szabályokat, valamint
g)   az elektronikus fizetésekre és elszámolásokra vonatkozó részletes szabályokat.734
(4) Felhatalmazást kap az informatikáért felelős miniszter, hogy az e-közigazgatásért felelős miniszterrel egyetértésben a technikai előírásokat igénylő szabályozott elektronikus ügyintézési szolgáltatások
részletes műszaki, technikai feltételeit rendeletben állapítsa meg.
176. §735 E törvény X/A. Fejezete
a)     a férfiakkal és a nőkkel való egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló, 1978. december 19-i 79/7/EGK tanácsi irányelvnek
b)     a személyek közötti, faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének végrehajtásáról szóló, 2000. június 29-i 2000/43/EK tanácsi irányelvnek
c)      a foglalkoztatási és munkahelyi egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelvnek
d)     a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód elvének az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés, valamint azok értékesítése, illetve nyújtása tekintetében történő végrehajtásáról szóló, 2004. december 13-i 2004/113/EK tanácsi irányelvnek,
e)      a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.
177-187. §736
188. §737
189. §738


12


Kihirdetve: 2004. XII. 28.
Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (1). Hatályos: 2012. II 1-től.


3  Lásd: 327/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 1. § (2).
4  Módosította: 2012. évi CXVII törvény 57. § a).
5  Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 1., 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
6  Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 2.
7  Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §.
8  Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 1. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
9  Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 3.
10   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 4.
11     Módosította: 2010. évi CXXVI törvény 87. § (1).
12   Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXVI. törvény 88. §. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.
13   Lásd: 7002/2006. (BK 6.) BM irányelv. Megjelent még: Magyar Közlöny 2006/30.
14   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (1). Hatályos: 2011. I. 1-től.
15   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 2. §. Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 49. § (1).
16   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 2. §. Módosította: 2011. évi CLXXIX. törvény 211. § (1) a).
17   Megállapította: 2011. évi CLXXIX. törvény 211. § (2). Hatályos: 2012. I. 1-től.
18   Módosította: 2011. évi CLXXIX. törvény 211. § (1) b).
19   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 3. §. Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 88. §.
20   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 5.
21   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 2. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
22   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 6.
23   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 4. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


24   Megállapította: 2012. évi XCIII. törvény 60. § (1). Hatályos: 2013. I. 1-től.
25   Megállapította: 2012. évi XCIII. törvény 60. § (1). Hatályos: 2013. I. 1-től.
26   Megállapította: 2012. évi XCIII törvény 60. § (1). Hatályos: 2013. I. 1-től.
27   Megállapította: 2010. évi CXXVI törvény 86. § (2). Hatályos: 2011. I. 1-től.
28   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 7., 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
29   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 5. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
30   Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXVI. törvény 88. §. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.
31   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 5. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
32   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 5. § (3). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
33   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 5. § (3). Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
34   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 5. § (3). Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §.
35   Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXIV. törvény 52. §. Hatálytalan: 2012. I. 1-től.
36   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (2). Hatályos: 2012. II 1-től.
37   Beiktatta: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (3). Hatályos: 2011. I. 1-től.
38   Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §. Hatálytalan: 2012. II 1-től.
39   Beiktatta: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (3). Hatályos: 2011. I. 1-től.
40   Beiktatta: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (3). Módosította: 2011. évi CLXVII törvény 95. §.
41   Beiktatta: 2011. évi CXII törvény 79. § (6). Hatályos: 2012. I. 1-től.
42   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 45. § (1). Hatályos: 2012. I. 1-től.
43   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 45. § (1). Hatályos: 2012. I. 1-től.
44   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 5. § (4). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
45   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 5. § (4). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 88. §.


46   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 5. § (4). Hatályos: 2009. X. 1-től.
47   Beiktatta: 2008. évi CXI. törvény 5. § (5). Hatályos: 2009. X. 1-től.
48   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 45. § (2). Hatályos: 2012. I. 1-től.
49   Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXVI. törvény 88. §. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.
50   Beiktatta: 2006. évi LIII. törvény 12. § (3). Hatályos: 2006. IV. 17-től. Ezt követően indult közigazgatási hatósági eljárásokban és ezen eljárásokban hozott határozatok bírósági felülvizsgálata során
kell alkalmazni.
51   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 9.
52   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (3). Hatályos: 2012. II 1-től.
53   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 6. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
54   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 4. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
55   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 6. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
56   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 10.
57   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (4). Hatályos: 2012. II 1-től.
58   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (4). Hatályos: 2012. II 1-től.
59   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 6. § (3). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
60   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 6. § (4). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), 2011. évi CLXXIV törvény 50. §.
61   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 6. § (4). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
62   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 7. §. Hatályos: 2009. X. 1-től.
63   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 7. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
64   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 53. §.
65   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
66   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (4). Hatályos: 2011. I. 1-től.


67   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
68   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (5). Hatályos: 2011. I. 1-től.
69   Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 8. §. Hatályos: 2009. X. 1-től.
70   Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 8. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
71   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 47. § (1). Hatályos: 2012. IV. 1-től.
72   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (5). Hatályos: 2012. II 1-től.
73   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (5). Hatályos: 2012. II 1-től.
74   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 47. § (2). Hatályos: 2012. IV 1-től.
75   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 9. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
76   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 49. § (1), 50. §.
77   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 49. § (1).
78   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 10. §. A második mondat szövegét módosította: 2010. évi CXXII törvény 164. §. Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §.
79   Megállapította: 2012. évi XCIII. törvény 60. § (2). Hatályos: 2013. I. 1-től.
80   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 10. §. Hatályos: 2009. X 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
81   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 10. §. Hatályos: 2009. X 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
82   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 11. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
83   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (6). Hatályos: 2012. II 1-től.
84   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 11., 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
85   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (7). Hatályos: 2012. II 1-től.
86   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 11. § (2). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), (2), 2011. évi CLXXIV törvény 52. §, 53. §, 2012. évi XCIII törvény 60. § (6) a), b).
87   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 11. § (2). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), 2012. évi XCIII törvény 60. § (6) b).


88   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 11. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
89   Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 11. § (2).Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), 2012. évi XCIII. törvény 60. § (6) b).
90   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 45. § (3). Hatályos: 2012. I. 1-től.
91   Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 12. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
92   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
93   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 12. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
94   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 5. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
95   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 12. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
96   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 12. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
97   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 12. § (2). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
98   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
99   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 13. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
100   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 14. § (1). Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §.
101    Megállapította: 2008. évi CXI törvény 14. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
102   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), 2012. évi XCIII törvény 60. § (6) c).
103   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 14. § (2). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
104   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 14. § (2). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
105   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 14. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
106   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 13.
107   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 52. §.
108   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 15. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
109   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 53. §.


110    Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
111      Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (8). Hatályos: 2012. II. 1-től.
112    Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (9). Hatályos: 2012. II 1-től.
113    Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (10). Hatályos: 2012. II 1-től.
114    Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (11). Hatályos: 2012. II 1-től.
115    Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (11). Hatályos: 2012. II 1-től.
116   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 14., 131. § 6., 2011. évi CLXXIV törvény 49. § (1).
117   Módosította: 2006. évi CIX. törvény 171. § (3) p), 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 15.
118    Módosította: 2006. évi CIX. törvény 171. § (3) p), 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 16.
119    Módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 7.
120   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 8. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
121    Megállapította: 2008. évi CXI törvény 16. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
122   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 49. § (1).
123   Módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 9.
124   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 10. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
125   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 17. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től.
126   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 17. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től.
127   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (3). Hatályos: 2012. IV 1-től.
128   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 17. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től.
129   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (4). Hatályos: 2012. IV 1-től.
130   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 17. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től.


131    Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 17. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
132   Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXVI. törvény 88. §. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.
133   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
134   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (12). Hatályos: 2012. II. 1-től.
135   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (12). Hatályos: 2012. II 1-től.
136   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 18. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
137   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (13). Hatályos: 2012. II 1-től.
138   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 18. § (2). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
139   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 18. § (3). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
140   Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §. Hatálytalan: 2012. II 1-től.
141    Megállapította: 2008. évi CXI törvény 18. § (4). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
142   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 11. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
143   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 18. § (5). Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
144   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 18. § (5). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
145   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (14). Hatályos: 2012. II 1-től.
146   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 18. § (5). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2), 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §.
147   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 18. § (6). Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 50. §.
148   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 18. § (6). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
149   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (15). Hatályos: 2012. II 1-től.
150   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 19. §. Hatályos: 2009. X. 1-től.
151    Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 19. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
152   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 50. §.


153   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 20. §. Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
154   Módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 12.
155   Módosította: 2008. évi CXI. törvény 131. § 13.
156   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 17.
157   Módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 14.
158   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 21. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
159   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 21. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
160   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (16). Hatályos: 2012. II 1-től.
161    Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (16). Hatályos: 2012. II 1-től.
162   Módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 12.
163   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 21. § (3). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
164   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 15. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
165   Módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 16.
166   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 18.
167   Az első mondat szövegét módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 19.
168   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 22. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
169   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 22. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
170   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (7). Hatályos: 2011. I. 1-től.
171    Megállapította: 2008. évi CXI törvény 23. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
172   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), (2).
173   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).


174   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (17). Hatályos: 2012. II. 1-től.
175   Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXVI törvény 88. §. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.
176   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
177   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
178   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (8). Hatályos: 2011. I. 1-től.
179   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (18). Hatályos: 2012. II 1-től.
180   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2), 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §.
181    Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 24. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
182   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
183   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), 88. §.
184   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2), 88. §.
185   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
186   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 24. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
187   Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXVI. törvény 88. §. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.
188   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (19). Hatályos: 2012. II 1-től.
189   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 25. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
190   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 21.
191    Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (20). Hatályos: 2012. II 1-től.
192   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 25. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
193   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 25. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
194   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 26. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
195   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 26. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


196   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
197   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 27. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
198   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2), 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
199   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
200   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 22., 131. § 17., 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
201    Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 23., 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
202   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 28. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
203   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 29. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
204   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
205   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
206   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
207   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
208   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 29. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
209   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
210   Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXVI. törvény 88. §. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.
211    Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 29. §. Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
212   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (21). Hatályos: 2012. II 1-től.
213   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (21). Hatályos: 2012. II 1-től.
214   Megállapította: 2012. évi CXVII törvény 45. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
215   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 45. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
216   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 31. §. Hatályos: 2009. X. 1-től.


217    Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 31. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
218   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (9). Hatályos: 2011. I. 1-től.
219   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (22). Hatályos: 2012. II. 1-től.
220   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (22). Hatályos: 2012. II 1-től.
221    Megállapította: 2008. évi CXI törvény 32. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
222   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 32. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
223   Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LX. törvény 32. § (4). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
224   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 32. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
225   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 32. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
226   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 32. § (3). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
227   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 33. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
228   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 34. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
229   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 24.
230   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), 2012. évi XCIII. törvény 60. § (6) d).
231    Beiktatta: 2005. évi LXXXIII törvény 323. §.
232   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 35. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
233   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (10). Hatályos: 2011. I. 1-től.
234   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), 88. §.
235   Megállapította: 2012. évi XCIII törvény 60. § (3). Hatályos: 2013. I. 1-től.
236   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 36. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
237   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
238   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (11). Hatályos: 2011. I. 1-től.


239   Beiktatta: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (11). Hatályos: 2011. I. 1-től.
240   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (23). Hatályos: 2012. II. 1-től.
241    Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (23). Hatályos: 2012. II 1-től.
242   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 37. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
243   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (24). Hatályos: 2012. II 1-től.
244   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
245   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 38. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
246   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
247   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
248   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
249   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 38. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
250   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
251    Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2), 88. §.
252   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (25). Hatályos: 2012. II 1-től.
253   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
254   Módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 18.
255   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (26). Hatályos: 2012. II 1-től.
256   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (26). Hatályos: 2012. II 1-től.
257   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 39. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
258   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (12). Hatályos: 2011. I. 1-től.
259   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 26.


260   Megállapította: 2012. évi XCIII. törvény 60. § (4). Hatályos: 2013. I. 1-től.
261    Beiktatta: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (13). Hatályos: 2011. I. 1-től.
262   Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 40. §. Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2), 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §.
263   A korábbi utolsó mondatot hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI. törvény 131. § 20. Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
264   Megállapította: 2011. évi CXLI törvény 69. §. Hatályos: 2012. I. 1-től.
265   A második mondat szövegét módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 21. Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 53. §.
266   Beiktatta: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (14). Hatályos: 2011. I. 1-től.
267   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 41. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
268   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
269   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
270   Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §.
271    Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (27). Hatályos: 2012. II 1-től.
272   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
273   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 22. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
274   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 42. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
275   Megállapította: 2012. évi LXVI törvény 11. § (1). Hatályos: 2012. VII 3-tól.
276   Beiktatta: 2012. évi LXVI törvény 11. § (2). Hatályos: 2012. VII 3-tól.
277   Megállapította: 2012. évi LXVI törvény 11. § (3). Hatályos: 2012. VII 3-tól.
278   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 42. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
279   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 42. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
280   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
281    Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 42. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


282   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
283   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 43. §. Hatályos: 2009. X. 1-től.
284   Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 43. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
285   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (28). Hatályos: 2012. II. 1-től.
286   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (28). Hatályos: 2012. II 1-től.
287   Megállapította: 2012. évi LXVI törvény 12. § (1). Hatályos: 2012. VII 3-tól.
288   Beiktatta: 2012. évi LXVI törvény 12. § (2). Hatályos: 2012. VII 3-tól.
289   Beiktatta: 2012. évi LXVI törvény 12. § (2). Hatályos: 2012. VII 3-tól.
290   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 44. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
291    Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 23. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
292   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 28.
293   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 29.
294   Megállapította: 2012. évi LXVI törvény 13. § (1). Hatályos: 2012. VII 3-tól.
295   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (29). Hatályos: 2012. II 1-től.
296   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (29). Hatályos: 2012. II 1-től.
297   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (29). Hatályos: 2012. II 1-től.
298   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 50. §.
299   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 30.
300   Beiktatta: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (16). Hatályos: 2011. I. 1-től.
301    Beiktatta: 2012. évi LXVI törvény 13. § (2). Hatályos: 2012. VII 3-tól.
302   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (30). Hatályos: 2012. II 1-től.


303   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 45. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
304            Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 46. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismegismételt eljárásokban kell alkalmazni.
305   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
306   Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 46. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
307   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (31). Hatályos: 2012. II 1-től.
308   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 46. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
309   Módosította: 2009. évi CLV. törvény 42. § (36).
310   Beiktatta: 2012. évi LXVI törvény 14. §. Hatályos: 2012. VII 3-tól.
311    Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 46. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
312   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
313   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 47. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
314   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 47. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
315   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
316   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 31.
317   Megállapította: 2009. évi CXXV. törvény 22. §. Hatályos: 2011. I. 1-től.
318   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (17). Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 53. §.
319   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (32). Hatályos: 2012. II 1-től.
320   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 26. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
321    Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 33.
322   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 48. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
323   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 48. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
324   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 49. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


325   Megállapította: 2010. évi XC. törvény 79. §. Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
326   Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
327   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (33). Hatályos: 2012. II 1-től.
328   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 53. §.
329   Módosította: 2010. évi CXXVI törvény 87. § (1).
330   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (18). Hatályos: 2011. I. 1-től.
331    Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 35., 2010. évi CXXVI. törvény 88. §.
332   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 50. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
333   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 50. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
334   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 50. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
335   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 50. §. Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 50. §.
336   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 51. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
337   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 51. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
338   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 51. §. Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
339   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 36.
340   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 27. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
341    Megállapította: 2008. évi CXI törvény 52. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
342   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 53. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
343   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 88. §.
344   Módosította: 2009. évi CLV törvény 42. § (36).
345   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (19). Hatályos: 2011. I. 1-től.


346   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 53. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
347   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
348   Beiktatta: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (20). Hatályos: 2011. I. 1-től.
349   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
350   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
351    Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 38.
352   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 54. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
353   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 54. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
354   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 28. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
355   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 54. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
356   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 54. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
357   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 47. § (5). Hatályos: 2012. IV. 1-től.
358   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 55. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
359   Módosította: 2010. évi CLXXXIII. törvény 170. §. Lásd: 2010. évi CLXXXIII törvény 178. §.
360   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
361    Megállapította: 2012. évi CXVII törvény 46. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
362   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (21). Hatályos: 2011. I. 1-től.
363   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (22). Hatályos: 2011. I. 1-től.
364   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (23). Hatályos: 2011. I. 1-től.
365   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (23). Hatályos: 2011. I. 1-től.
366   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
367   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 56. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.


368   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
369   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
370   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (34). Hatályos: 2012. II. 1-től.
371    Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (35). Hatályos: 2012. II 1-től.
372   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (35). Hatályos: 2012. II 1-től.
373   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 56. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
374   Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
375   Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
376   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 57. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
377   Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXVI. törvény 88. §. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.
378   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 40.
379   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (36). Hatályos: 2012. II 1-től.
380   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 41.
381    Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 53. §.
382   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (37). Hatályos: 2012. II 1-től.
383   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 58. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
384   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (24). Hatályos: 2011. I. 1-től.
385   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 47. § (6). Hatályos: 2012. IV. 1-től.
386   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
387   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (7). Hatályos: 2012. IV 1-től.
388   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).


389   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
390   Beiktatta: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (25). Hatályos: 2011. I. 1-től.
391    Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
392   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 50. §.
393   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
394   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
395   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 59. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
396   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 47. § (8). Hatályos: 2012. IV 1-től.
397   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 60. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
398   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 50. §.
399   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 50. §.
400   Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
401    Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (38). Hatályos: 2012. II 1-től.
402   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 60. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
403   Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
404   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 61. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
405   Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
406   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 50. §.
407   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 62. §. Hatályos: 2009. X. 1-től.
408   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 62. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
409   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 53. §.
410   Beiktatta: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (26). Hatályos: 2011. I. 1-től.


411    Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 62. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
412   Beiktatta: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (27). Hatályos: 2011. I. 1-től.
413   Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 63. § (1). Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
414   Módosította: 2008. évi CXI. törvény 131. § 29.
415   Módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 30.
416   Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXVI. törvény 88. §. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.
417    Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 63. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
418   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 44., 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §.
419   Módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 31., 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
420   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 46.
421    Megállapította: 2008. évi CXI törvény 64. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
422   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 64. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
423   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 32. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
424   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
425   Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXIV törvény 53. §. Hatálytalan: 2012. II 1-től.
426   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 65. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
427   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 53. §.
428   Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 50. §.
429   Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
430   Beiktatta: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (28). Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
431    Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (39). Hatályos: 2012. II 1-től.


432   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (39). Hatályos: 2012. II. 1-től.
433   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (39). Hatályos: 2012. II 1-től.
434   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (39). Hatályos: 2012. II 1-től.
435   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (39). Hatályos: 2012. II 1-től.
436   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (39). Hatályos: 2012. II 1-től.
437   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (39). Hatályos: 2012. II 1-től.
438   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (39). Hatályos: 2012. II 1-től.
439   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (39). Hatályos: 2012. II 1-től.
440   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (39). Hatályos: 2012. II 1-től.
441    Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (39). Hatályos: 2012. II 1-től.
442   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (39). Hatályos: 2012. II 1-től.
443   Lásd: 31/2012. (X. 16.) NGM rendelet.
444   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (40). Hatályos: 2012. II 1-től.
445   Megállapította: 2012. évi XXXI törvény 20. § (1). Hatályos: 2012. IV 15-től.
446   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (40). Hatályos: 2012. II 1-től.
447   Beiktatta: 2012. évi XXXI törvény 20. § (2). Hatályos: 2012. IV 15-től.
448   Beiktatta: 2012. évi XXXI törvény 20. § (2). Hatályos: 2012. IV 15-től.
449   Beiktatta: 2012. évi XXXI törvény 20. § (2). Hatályos: 2012. IV 15-től.
450   Beiktatta: 2012. évi XXXI törvény 20. § (2). Hatályos: 2012. IV 15-től.
451    Beiktatta: 2012. évi XXXI törvény 20. § (2). Hatályos: 2012. IV 15-től.
452   Beiktatta: 2012. évi XXXI törvény 20. § (3). Hatályos: 2012. IV 15-től.
453   A „vagy önkormányzati rendelet” szövegrészt megsemmisítette: 38/2012. (XI 14.) AB határozat 3. Hatálytalan: 2012. XI. 15-től.


454   A „vagy önkormányzati rendelet” szövegrészt megsemmisítette: 38/2012. (XI 14.) AB határozat 3. Hatálytalan: 2012. XI. 15-től.
455   A „vagy önkormányzati rendelet” szövegrészt megsemmisítette: 38/2012. (XI 14.) AB határozat 3. Hatálytalan: 2012. XI. 15-től.
456   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 69. §. Hatályos: 2009. X. 1-től.
457   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 69. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
458   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 70. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
459   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 71. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
460   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 45. § (4). Hatályos: 2012. I. 1-től.
461    Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 45. § (4). Hatályos: 2012. I. 1-től.
462   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 39. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
463   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 53.
464   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 72. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
465   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 72. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
466   Hatályon kívül helyezte: 2010. évi CXXVI törvény 88. §. Hatálytalan: 2011. I. 1-től.
467   Módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 40.
468   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 72. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
469   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (2).
470   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 73. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
471    Megállapította: 2010. évi CLVIII. törvény 122. § (21). Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 49. § (1).
472   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 45. § (5). Hatályos: 2012. I. 1-től.
473   Beiktatta: 2012. évi XXXI törvény 20. § (4). Hatályos: 2012. IV 15-től.
474   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 45. § (6). Hatályos: 2012. I. 1-től. Módosította: 2012. évi XXXI törvény 20. § (5).


475   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (41). Hatályos: 2012. II. 1-től.
476   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (42). Hatályos: 2012. II 1-től.
477   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 76. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
478   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 76. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
479   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 76. §. Módosította: 2010. évi CXXVI törvény 87. § (1).
480   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 76. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
481    Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 76. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
482   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 76. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
483   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 76. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
484   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 77. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
485   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
486   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 78. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
487   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (43). Hatályos: 2012. II 1-től.
488   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 78. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
489   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 78. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
490   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 78. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
491    Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (31). Hatályos: 2011. I. 1-től.
492   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 42. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
493   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 78. § (2). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
494   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 79. §. Hatályos: 2009. X. 1-től.
495   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 79. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
496   Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), 2012. évi XCIII. törvény 60. § (6) e).


497   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 80. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
498   Megállapította: 2012. évi XCIII. törvény 60. § (5). Hatályos: 2013. I. 1-től.
499   Megállapította: 2012. évi XCIII. törvény 60. § (5). Hatályos: 2013. I. 1-től.
500   Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §.
501    Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 43. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
502   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (44). Hatályos: 2012. II 1-től.
503   Hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXIV. törvény 53. §. Hatálytalan: 2012. II 1-től.
504   Módosította: 2010. évi CXXVI törvény 87. § (2).
505   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 83. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
506   Módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 45., 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
507   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 59.
508   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 46. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
509   Módosította: 2008. évi CXI törvény 130. § (1) 60., 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
510   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 83. § (2). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
511    Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 45. § (7). Hatályos: 2012. I. 1-től.
512   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 45. § (7). Hatályos: 2012. I. 1-től.
513   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 84. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től.
514   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (32). Hatályos: 2011. I. 1-től.
515   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 84. § (2). Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 49. § (2).
516   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 84. § (3). Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
517   Módosítva: 2008. évi CXI törvény 131. § 48. alapján. Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 49. § (2).


518   Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
519   Megállapította: 2010. évi CXXVI. törvény 86. § (33). Hatályos: 2011. I. 1-től.
520   Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 85. § (2). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
521    Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 85. § (2). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1).
522   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 86. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
523   A korábbi alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 2011. évi CLXXIV. törvény 52. §. Hatálytalan: 2012. I. 1-től.
524   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 88. §. Hatályos: 2009. X. 1-től.
525   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 49. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
526   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 45. § (8). Hatályos: 2012. I. 1-től.
527   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 45. § (8). Hatályos: 2012. I. 1-től.
528   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 90. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
529   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 90. §. Hatályos: 2009. X. 1-től. Ezt követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.
530   Megállapította: 2005. évi LXXXIII törvény 328. §.
531    Módosította: 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
532   Módosította: 2008. évi CXI törvény 131. § 50., 2011. évi CLXXIV. törvény 50. §.
533   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 51. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
534   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 51. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
535   A korábbi alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 52. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
536   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 53. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
537   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
538   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
539   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.


540   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II. 1-től.
541    Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
542   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
543   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
544   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
545   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
546   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
547   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
548   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
549   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
550   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
551    Beiktatta: 2012. évi XXXI törvény 20. § (6). Hatályos: 2012. IV 15-től.
552   Beiktatta: 2012. évi XXXI törvény 20. § (6). Hatályos: 2012. IV 15-től.
553   Beiktatta: 2012. évi XXXI törvény 20. § (6). Hatályos: 2012. IV 15-től.
554   Módosította: 2012. évi CXVII törvény 57. § b).
555   Megállapította: 2012. évi CXVII. törvény 47. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
556   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 47. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
557   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 47. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
558   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 47. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
559   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
560   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.


561    Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II. 1-től.
562   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
563   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
564   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
565   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
566   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
567   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
568   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
569   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
570   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
571    Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
572   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
573   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
574   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
575   Megállapította: 2012. évi XXXI törvény 20. § (7). Hatályos: 2012. IV 15-től.
576   Hatályon kívül helyezte: 2012. évi CXVII törvény 58. §. Hatálytalan: 2012. VII 24-től.
577   Beiktatta: 2012. évi XXXI törvény 20. § (7). Hatályos: 2012. IV 15-től.
578   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
579   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
580   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
581    Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.
582   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II 1-től.


583   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (45). Hatályos: 2012. II. 1-től.
584   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
585   Megállapította: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
586   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
587   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
588   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
589   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
590   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
591    Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
592   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
593   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
594   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
595   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
596   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
597   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
598   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
599   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (46). Hatályos: 2012. II 1-től.
600   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
601    Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
602   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
603   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.


604   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 48. §. Hatályos: 2012. VII. 24-től.
605   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 48. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
606   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
607   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
608   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
609   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
610   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 49. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
611    Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 49. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
612   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
613   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
614   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
615   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
616   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
617   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
618   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
619   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
620   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
621    Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
622   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
623   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
624   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
625   Megállapította: 2012. évi CXVII. törvény 50. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.


626   Megállapította: 2012. évi CXVII. törvény 50. §. Hatályos: 2012. VII. 24-től.
627   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 50. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
628   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 50. §. Hatályos: 2012. VII. 24-től.
629   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 50. §. Hatályos: 2012. VII. 24-től.
630   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 50. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
631    Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 50. §. Hatályos: 2012. VII. 24-től.
632   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 50. §. Hatályos: 2012. VII. 24-től.
633   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 50. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
634   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 50. §. Hatályos: 2012. VII. 24-től.
635   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 51. §. Hatályos: 2012. VII. 24-től.
636   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 51. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
637   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
638   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
639   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
640   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (9). Hatályos: 2012. IV 1-től.
641    Megállapította: 2012. évi CXVII. törvény 52. §. Hatályos: 2012. VII. 24-től.
642   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II. 1-től.
643   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
644   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
645   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
646   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.


647   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II. 1-től.
648   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
649   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV. törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
650   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
651    Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
652   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
653   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
654   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
655   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
656   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
657   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (47). Hatályos: 2012. II 1-től.
658   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (48). Hatályos: 2012. II 1-től.
659   Megállapította: 2012. évi LXXVI törvény 58. § (1). Hatályos: 2012. VI. 27-től.
660   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (11). Hatályos: 2012. IV 1-től.
661    Beiktatta: 2012. évi CXVII törvény 53. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
662   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 53. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
663   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (11). Hatályos: 2012. IV 1-től.
664   Beiktatta: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (11). Hatályos: 2012. IV 1-től.
665   Beiktatta: 2012. évi LXXVI törvény 58. § (2). Hatályos: 2012. VI 27-től.
666   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (12). Hatályos: 2012. IV 1-től.
667   Megállapította: 2012. évi CXVII. törvény 54. § (1). Hatályos: 2012. VII 24-től.
668   Megállapította: 2012. évi CXVII. törvény 54. § (1). Hatályos: 2012. VII 24-től.


669   Megállapította: 2012. évi CXVII. törvény 54. § (1). Hatályos: 2012. VII. 24-től.
670   Megállapította: 2012. évi CXVII. törvény 54. § (2). Hatályos: 2012. VII 24-től.
671    Megállapította: 2012. évi CXVII. törvény 54. § (3). Hatályos: 2012. VII. 24-től.
672   Megállapította: 2012. évi CXVII. törvény 54. § (3). Hatályos: 2012. VII. 24-től.
673   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 54. § (3). Hatályos: 2012. VII 24-től.
674   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 54. § (3). Hatályos: 2012. VII. 24-től.
675   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 54. § (3). Hatályos: 2012. VII. 24-től.
676   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 54. § (3). Hatályos: 2012. VII 24-től.
677   Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 54. § (3). Hatályos: 2012. VII. 24-től.
678   Beiktatta: 2012. évi LXVI törvény 15. §. Hatályos: 2012. VII 3-tól.
679   Lásd: 2005. évi LXXXIII. törvény 327. §.
680   Hatályon kívül helyezte: 2008. évi CXI törvény 131. § 74. Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
681    Megállapította: 2012. évi XCVI törvény 2. § (1). Hatályos: 2012. VII. 7-től.
682   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 128. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től.
683   Lásd: 85/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
684   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 128. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től.
685   Lásd: 185/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet.
686   Megállapította: 2008. évi CXI törvény 128. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től.
687   Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LX. törvény 32. § (4). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
688   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 128. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től.
689   Beiktatta: 2008. évi CXI törvény 128. § (1). Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 50. §.


690   Lásd: 187/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet.
691    Beiktatta: 2008. évi CXI. törvény 128. § (1). Hatályos: 2009. X. 1-től.
692   Lásd: 188/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet.
693   Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 128. § (2). Módosította: 2010. évi CXXVI. törvény 87. § (1), 2012. évi LXXVI. törvény 60. §.
694   Lásd: 42/2009. (IX. 15.) IRM rendelet.
695   Hatályon kívül helyezte: 2012. évi XCVI. törvény 2. § (2). Hatálytalan: 2012. VII 7-től.
696   Hatályon kívül helyezte: 2009. évi LX. törvény 32. § (4). Hatálytalan: 2009. X. 1-től.
697   Beiktatta: 2008. évi CXI. törvény 128. § (4). Hatályos: 2009. X. 1-től.
698   Lásd: 42/2009. (IX. 15.) IRM rendelet.
699   Beiktatta: 2008. évi CXI. törvény 128. § (4). Hatályos: 2009. X. 1-től.
700    Lásd: 40/2009. (IX. 15.) IRM rendelet.
701    Beiktatta: 2008. évi CXI. törvény 128. § (4). Hatályos: 2009. X. 1-től.
702    Lásd: 40/2009. (IX. 15.) IRM rendelet.
703    Beiktatta: 2009. évi CIX. törvény 35. § (2). Hatályos: 2010. I. 1-től.
704    Lásd: 19/2009. (XII. 22.) KvVM rendelet, 80/2009. (XII 29.) KHEM rendelet, 54/2009. (XII 30.) EüM rendelet, 82/2009. (XII. 30.) IRM rendelet, 39/2009. (XII. 30.) OKM rendelet, 177/2009. (XII
28.) FVM rendelet, 6/2010. (I 14.) NFGM rendelet, 31/2012. (X. 16.) NGM rendelet.
705    Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 55. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
706   Lásd: 36/2012. (VIII 22.) KIM rendelet.
707   Megállapította: 2008. évi CXI. törvény 129. §. Hatályos: 2009. X. 1-től.
708    Lásd: 193/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 194/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet, 100/2012. (V 16.) Korm. rendelet, 126/2012. (VI. 26.) Korm. rendelet, 166/2012. (VII 19.) Korm. rendelet, 173/2012.
(VII 26.) Korm. rendelet, 267/2012. (IX. 20.) Korm. rendelet.
709    Lásd: 260/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet, 274/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet, 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet, 347/2006. (XII 23.) Korm. rendelet, 71/2007. (IV 14.) Korm. rendelet, 79/2007. (IV
24.) Korm. rendelet, 89/2007. (IV 26.) Korm. rendelet, 91/2007. (IV 26.) Korm. rendelet, 225/2007. (VIII 31.) Korm. rendelet, 269/2007. (X. 18.) Korm. rendelet, 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet,


285/2007. (X. 29.) Korm. rendelet, 314/2007. (XI 21.) Korm. rendelet, 342/2007. (XII. 19.) Korm. rendelet, 382/2007. (XII 23.) Korm. rendelet, 73/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet, 74/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet, 75/2008. (IV 3.) Korm. rendelet, 76/2008. (IV 3.) Korm. rendelet, 77/2008. (IV 3.) Korm. rendelet, 78/2008. (IV 3.) Korm. rendelet, 91/2008. (IV 23.) Korm. rendelet, 192/2008. (VII 30.) Korm. rendelet, 248/2008. (X. 14.) Korm. rendelet, 338/2008. (XII 30.) Korm. rendelet, 362/2008. (XII 31.) Korm. rendelet, 21/2009. (II 4.) Korm. rendelet, 34/2009. (II 20.) Korm. rendelet, 181/2009. (IX. 4.) Korm. rendelet, 208/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet, 235/2009. (X. 20.) Korm. rendelet, 261/2009. (XI 26.) Korm. rendelet, 351/2009. (XII 30.) Korm. rendelet, 321/2009. (XII 29.) Korm. rendelet, 15/2010. (II 5.) Korm. rendelet, 60/2010. (III 18.) Korm. rendelet, 61/2010. (III 18.) Korm. rendelet, 173/2010. (V. 13.) Korm. rendelet 1. § (3), 174/2010. (V. 13.) Korm. rendelet 1. § (3), 273/2010. (XII 9.) Korm. rendelet 43. §, 306/2010. (XII 23.) Korm. rendelet, 319/2010. (XII 27.) Korm. rendelet, 320/2010. (XII 27.) Korm. rendelet, 323/2010. (XII 27.) Korm. rendelet, 324/2010. (XII 27.) Korm. rendelet, 327/2010. (XII 27.) Korm. rendelet, 328/2010. (XII 27.) Korm. rendelet, 16/2011. (II 24.) Korm. rendelet, 97/2011. (VI 29.) Korm. rendelet, 112/2011. (VII 4.) Korm. rendelet, 142/2011. (VII 21.) Korm. rendelet, 144/2011. (VII 27.) Korm. rendelet, 156/2011. (VIII 10.) Korm. rendelet, 230/2011. (XI 8.) Korm. rendelet, 246/2011. (XI 24.) Korm. rendelet, 252/2011. (XII 1.) Korm. rendelet, 259/2011. (XII 7.) Korm. rendelet 3-4. §, 5. § (2), 311/2011. (XII 23.) Korm. rendelet, 364/2011. (XII 30.) Korm. rendelet, 22/2012. (II 29.) Korm. rendelet, 27/2012. (III 6.) Korm. rendelet, 32/2012. (III 7.) Korm. rendelet, 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 1. § f), 100/2012. (V 16.) Korm. rendelet, 266/2012. (IX. 18.) Korm. rendelet, 292/2012. (X. 15.) Korm. rendelet, 297/2012. (X. 25.) Korm. rendelet, 302/2012. (X. 26.) Korm. rendelet.
710    Lásd: 168/2011. (VIII 24.) Korm. rendelet, 246/2011. (XI 24.) Korm. rendelet, 266/2012. (IX. 18.) Korm. rendelet.
711    Lásd: 273/2010. (XII 9.) Korm. rendelet 43. §, 306/2010. (XII 23.) Korm. rendelet, 320/2010. (XII 27.) Korm. rendelet, 324/2010. (XII 27.) Korm. rendelet, 156/2011. (VIII 10.) Korm. rendelet.
712    Lásd: 208/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet, 321/2009. (XII 29.) Korm. rendelet, 273/2010. (XII 9.) Korm. rendelet 43. §, 306/2010. (XII 23.) Korm. rendelet, 320/2010. (XII 27.) Korm. rendelet,
324/2010.
(XII 27.) Korm. rendelet, 144/2011. (VII 27.) Korm. rendelet, 156/2011. (VIII 10.) Korm. rendelet.
713    Lásd: 321/2009. (XII 29.) Korm. rendelet, 168/2011. (VIII 24.) Korm. rendelet, 53/2012. (III 28.) Korm. rendelet.
714    Lásd: 322/2010. (XII 27.) Korm. rendelet.
715    Beiktatta: 2010. évi CXXVI törvény 86. § (39). Módosította: 2011. évi CLXXIV törvény 50. §.
716   Lásd: 84/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
717   Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 47. § (13). Hatályos: 2012. IV 1-től.
718    Lásd: 84/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
719    Lásd: 84/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
720    Lásd: 84/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
721    Beiktatta: 2012. évi CXVII törvény 56. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
722    Beiktatta: 2012. évi CXVII. törvény 56. §. Hatályos: 2012. VII 24-től.
723    Lásd: 85/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.


724      Lásd: 83/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet, 85/2012. (IV. 21.) Korm. rendelet.


725    Lásd: 83/2012. (IV 21.) Korm. rendelet, 85/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
726   Lásd: 85/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
727   Lásd: 85/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
728    Lásd: 85/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
729    Lásd: 83/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
730    Lásd: 83/2012. (IV 21.) Korm. rendelet, 85/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
731    Lásd: 83/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
732    Lásd: 83/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
733    Lásd: 83/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
734    Lásd: 83/2012. (IV 21.) Korm. rendelet.
735    Megállapította: 2011. évi CLXXIV törvény 46. § (49). Hatályos: 2012. II 1-től.
736   Hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII törvény 2. § 744. Hatálytalan: 2007. VII 1-től.
737   Hatályon kívül helyezte: 2005. évi CXLIX. törvény 8. § (1). Hatálytalan: 2006. I. 1-től.
738    A korábbi alcímmel együtt hatályon kívül helyezte: 2007. évi LXXXII törvény 2. § 744. Hatálytalan: 2007. VII 1-től.


Navigáció:

Visszalépés a Törvénytár: Törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól - fejezetek választása oldalra